Hazánkban is egyre többen ismerik a jógát, de nem mondható el sajnos az, hogy nagyon sokan élveznék jótékony hatását. Mégis mit tud nekünk a jóga nyújtani? Miért érdemes kilépni komfortzónánkból, és megismerni ezt a lehetőséget? Erről is beszélgetett Friedmann Orli jógaoktatóval a Szeged a Mindenem hírportál.
Had kérdezzem meg, hogyan jött az életedbe a jóga?
Mondhatom azt, hogy én eléggé gyerekcipőben járok még, hiszen három és fél éve kezdtem jógázni. Előtte én is megtaláltam azokat a tipikus sztereotípiákat, hogy miért nem fogom ezt csinálni, inkább a súlyzós edzéseket preferáltam. Az egyik barátnőm jógaoktató, és amikor beütött a Covid, az interneten kezdett el órákat tartani a baráti körnek, hogy elüssük az időt. Már akkor kirajzolódott bennem, hogy ez nagyon is érdekel, így be is iratkoztam egy oktató képzésre 2020 októberétől ezzel meglepve környezetemet és saját magamat is. 2021 márciusától már magánórákat tartottam, majd egy fél évvel később csoportos órákat is. Soha nem gondoltam, hogy ezzel fogok foglalkozni, mivel előtte szállodában, majd egy gyógyszer nagykereskedésnél dolgoztam, ráadásul azt sem gondoltam, hogy Budapestről visszaköltözöm Szegedre. Tehát igaz a mondás, hogy soha ne mondd, hogy soha.
A jóga nemcsak a mozgásban segít, hanem akár az ember táplálkozását is átreformálja. Inkább a mozgás felé orientálódtál?
Amikor elkezdtem, akkor a mozgás volt a lényeg, hiszen ez is fogott meg. Kiderült, hogy a jóga nem csak abból áll, hogy nézzük a falat. Amikor belevágtam az oktatásba, dinamikusabb órákat tartottam, természetesen jóga mozdulatokkal. Jó néhány oktatói képzésen részt kellett vegyek ahhoz, hogy eljussak oda, hogy nemcsak mozgás szinten, hanem életvitel szinten is érdekeljen. Az óráim is finomodtak. Nem lettem se vegetáriánus, se pedig egy elvakult fanatikus. Ugyanúgy élem az életet, ugyanúgy szeretek szórakozni. Viszont azt érzem, hogy nagyon sok mindenben megváltozott, a gondolkodásmódom is.
Sokunkra jellemző az, hogy nem vagyunk hajlandóak kimozdulni a komfortzónákból. Ezeket az embereket hogyan lehet rávezetni arra, hogy megismerjék, mit közvetít a jóga?
Mindenképpen azt javaslom, ha rávesszük magunkat, több oktatónál is próbálkozzunk. Mivel különbözőek vagyunk, nem biztos, hogy az én stílusom mindenkinek megfelel. De hiszem azt, hogy mindenki megtalálja azokat az embereket, akik hozzá közel állnak. Én is járok jóga órára, hisz nekem is szükségem van arra, hogy feltöltődjek. Ezáltal én is jobban át tudom adni másoknak a tudást és a feltöltődést. A jógát nem lehet erőltetni. El kell jutni addig, hogy felismerjük azt az érzést, hogy nekem ezt ki kell próbálni. Rávenni nem lehet senkit. A jógának az egyik fő szabálya az “ahimsa” szanszkrit eredetű szó, ami annyit jelent, hogy “ne árts”, az az semmit ne erőltess. Ennek az életre is igaznak kell lennie. Ha tehetném, én a jógát receptre írnám fel. Az órákat egy relaxációval zárjuk. Egy jóga órát több féle képpen fel lehet építeni, de a relaxációt lehet mással helyettesíteni. Nagyon sokan nem tudnak mélyen aludni éjszaka, viszont egy relaxáció, meditáció felér egy pihentető alvással. Amikor pedig a jógázókat felültetem az óra végén és mosolyognak, ez mindennél többet ér számomra.
Milyen problémákban segíthet még a jóga?
Stresszoldásban biztosan, ami az egyik speciális órám. A mai világban millió oldalról kapjuk az információt, minden (is) stresszfaktor. Nagyon sok fele kell figyelni, amit tegyük fel, ha jól is kezelünk, de mikor pihenünk? Azt szoktam mondani, hogy a boksz is egyfajta oldása a feszültségnek. Ezért ha valaki eljön egy ilyen órára, találkozhat dinamikusabb elemekkel is, mert a jógában nagyon fontos a fókusz. Minél jobban fókuszálunk egy adott gyakorlatra, annál inkább ki tudjuk zárni a külvilág zaját, így oldódik a stressz is. Az elején a fókuszpont lehet egy kifelé eső pont is, hiszen ha valaki kezdő jógázó, még nem biztos az, hogy megtalálja azt a pontot önmagában, amire tud befelé figyelni. Mindig elmondom azt is, hogy merre nézzenek, mert ilyenkor nem cikázik a tekintet, ezáltal az elme sem. A mai világban eléggé elterjedt az ülő életmód is. Napi több órát ülünk a számítógép előtt, ezért beesik a vállunk, vagy görnyedt lesz a hátunk. Itt meg is érkeztünk a második legnagyobb csoporthoz, akiknek ajánlanám a jógát. A jóga nagyon nagy segítséget nyújt abban, hogy a gerincproblémákat orvosoljuk. Ez lehet egy szimpla hátfájás, nyakfájás egészen a gerincferdülésen keresztül a komolyabb problémákig, természetesen orvosi beleegyezéssel. Elvégeztem egy gerincterápiás jógaoktató képzést is. Vannak gyakorlatok kifejezetten lumbágóra, sérv típusokra, kóros gerincferdülésre, stb. Ezeket viszont érdemes magánóra keretein belül megoldani, hisz ezek az órák speciálisak. Nem javaslom ezeket egy általános gerincjógán mozgatni. A harmadik legnagyobb csoport pedig a mindenki más, pl akik sportolnak, vagy akik nem sportolnak, kortól, nemtől függetlenül. Főleg a csoportos órákat, mert ott egy igazi kis közösség tud összejönni, biztonságos környezetben tudnak fejlődni.
Te is oktatsz. Akinek felkeltettük az érdeklődését, hol találhatnak meg?
Két helyen is oktatok jelenleg, ahol csoportos és magánórákat is tartok egyben. Az egyik hely Szeged belvárosában található a Béke utca 6. szám alatt, ahol kiscsoportos órákat tartok, maximum 7 fő befogadására alkalmas a terem.A másik stúdió pedig Újszegeden van a Fő fasor 178. szám alatt, ahol maximum 10 fő fér el, így még ez is kiscsoportnak minősül. Azért szeretem a kiscsoportokat, mert sokkal családiasabb és sokkal jobban oda tudok figyelni a jógázókra, a gyakorlatok kivitelezésére. Szeretettel várom azokat, akik jógázni szeretnének. Többek között tartok hatha-, flow-, kismama és baba-mama jóga órákat is. Ezek lehetnek csoportos, de magánórák is. A kismamákat a 13. hetet betöltve várom mondhatni egészen a szülés pillanatáig. A babás órára egészen hat hetestől tíz hónapos korig hozhatják az újdonsült anyukák a kisbabákat. Ilyenkor a kisbabákkal és az anyukákkal is foglalkozunk, hisz nagyon fontos az, hogy várandóság után speciális gyakorlatokkal hozzuk újra helyre az anyukák testét. Nagyon jó érzés fogni a kismamák kezét 6 hónapon keresztül és utána látni, hogy hogyan cseperednek a kis lurkók. Az meg csak hab a tortán, ha utána bizalmat szavazva nekem és tovább járnak a többi órámra is a kicsi nélkül. Ez fordítva is megtörtént már, hogy „sima” jógázómból lett kismama, majd kisbabás jógázó. Imádom ezt a körforgást.
Sokunkra az a jellemző, hogy akkor keresünk meg egy szakembert, amikor már nagy a baj. Mikor jutunk el odáig, hogy fontosnak tartsuk a megelőzést?
Sajnos ez tényleg így van, és nagyon jó lenne, ha ez változna a jövőben. A jóga a befelé figyelésre tanít minket, hogy felismerjük azokat a dolgokat, hibákat, amik bennünk vannak. Ezzel nagy mértékben segítjük a mindennapi életünket is. Szerintem már a csapból is az folyik, hogy a testi problémák lelki okokból erednek, így nem csak a testünkkel hanem a lelkünkkel is foglalkoznunk kell, ebben a jóga nagyon nagy segítséget tud nyújtani.
Bővebb információ:
Facebook: https://www.facebook.com/orli.yoga
Instagram: https://instagram.com/orli_yoga?igshid=OGQ5ZDc2ODk2ZA==