Szülőföldjén, Székelyudvarhelyen tartott mesterkurzust Ferenczy Orsolya
Ferenczy Orsolya, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese nemrég szülőföldjén, Erdélyben tartott mesterkurzust, illetve egy sikeres koncerten is énekelt. Ennek apropójából…
Polgári hírportál
Ferenczy Orsolya, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese nemrég szülőföldjén, Erdélyben tartott mesterkurzust, illetve egy sikeres koncerten is énekelt. Ennek apropójából…
Ferenczy Orsolya neve ismerősen cseng azoknak, akik színházba járnak, hisz számos operában láthattuk már csodálatos alakításait, hallhattuk gyönyörű hangját. Munkájáról,…
A hamelni patkányfogó történetéből készült Varsányi Péter rendezésében felnőtteknek szóló darab a szegedi Kövér Béla Bábszínházban. Kiss Ágnes igazgató a…
Februártól Szegeden szól A varázsfuvola Wolfgang Amadeus Mozart klasszikusa,a világ egyik legtöbbet játszott operája, A varázsfuvola február 7-től látható a…
A Móra Ferenc Népszínház idén 25. éves. Ebből az alkalomból 2026. január 11-én egy előadást látható a Szent-Györgyi Albert Agórában.…
A szegedi THEALTER nemzetközi színházi fesztivált szervező MASZK Egyesület várja hazai és határon túli magyar, elsősorban, de nem kizárólag független…
A Szegedi Nemzeti Színház november 29-én mutatja be Tárnoki Márk rendezésében A kaukázusi krétakör című drámát. „A bonyolultságról és a…
A Kooperáló – Színházpedagógiai Alkotótér workshop sorozata már hetedik éve nyújt nézőket bevonó, kapcsolat teremtő kikapcsolódási lehetőséget vendégeinek. Az idei…
A Szegedi Kortárs Balett 2024. november 15-én mutatja be A diótörő mese-balettet a Szegedi Nemzeti Színházban. A diótörő balett ötlete a cári…
Az operairodalom egyik legismertebb klasszikusa, Puccin iPillangókisasszonya december6-tól a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében látható a Nagyszínházban. A népszerűoperát már próbálja…