Az operairodalom egyik legismertebb klasszikusa, Puccin iPillangókisasszonya december6-tól a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében látható a Nagyszínházban. A népszerűoperát már próbálja a társulata Szegedi Nemzeti Színház tánckara, énekkara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

A felkészülés ugyan hónapok óta zajlik, a mai olvasópróbával hivatalosan is kezdetét vette a Pillangókisasszonypróbafolyamata. Barnák László főigazgató hangsúlyozta, hogy azon felül, hogy a nemzeti színházak kiemelt feladata nagy zenés művek színpadra állítása, a Szegedi Nemzeti Színház számára azért is fontos az operajátszás, mert ebben a műfajban lehet leginkább elmesélni úgy egy történetet, hogy a zene a lehető legmélyebben hatoljon a nézők szívébe. A nagyszabásúelőadás nemcsak a szegedi, hanem az egész ország operát értő és szeretőközönségének készül.

Dobszay Péter zeneigazgató elmondta, Giacomo Puccini zenéje a mindennapjainkat gazdagítóhatással bír, amelyet a Pillangókisasszony intenzíven kínál a nézőknek és az alkotóknak, szereplőknek egyaránt, mert ez a mű 120 évvel a születése után is ugyanolyan erővel tud hatni, mint amikor bemutatták .

„Puccini műveire jellemző a zene, a szöveg és a dráma komplexitása, az erős hatásgyakorlás” – fogalmazott a rendező, Juronics Tamás, aki kitért arra is, hogy a Pillangókisasszony zsigerileg hat, a rációra és az emócióra egyaránt. A zene mellett a játék, a kompozíciók, a színpadképek mind úgy állnak majd össze, hogy az adott pillanatot legjobban szolgáló hatást tudják elérni. A látvány is a hallottak felerősítésére hivatott: Vízvárdi András impozáns, mégis letisztult díszlete és animációja, valamint Bianca Imelda Jeremias tradicionális jelmezei remekül hangsúlyozzák a keleti és a nyugati világ közötti különbségeket, ezáltal a közönség még inkább beleélheti magát a történetbe.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook  illetve Instagram oldalunkon.