A Szegedi Kortárs Balett 2024. november 15-én mutatja be A diótörő mese-balettet a Szegedi Nemzeti Színházban.

A diótörő balett ötlete a cári színház egykori igazgatójától származott. Hoffmann: A diótörő és az egérkirály című meséje alapján olyan mese-balettet akart színpadra vinni, ami minden addigit felülmúl, mind hangzásban, mind pedig látványban. Csajkovszkijt kérte fel a muzsika megkomponálására. A hattyúk tava és a Csipkerózsika után harmadik, egyben utolsó balettje is nagy sikert hozott a szerzőnek. A Diótörő zenéjéből előbb a hat tételes szvit került bemutatásra 1892. márciusában, majd ugyanezen év decemberében bemutatták a pompásan kiállított színpadi művet is. A Diótörő a balett irodalom leggyakrabban játszott darabja lett.

Juronics Tamás a mai sajtótájékoztatón elmondta, a Szegedi Kortárs Balett egy kis csapat, amikor ilyen nagy műhöz nyúlnak, akkor egy különleges előadásnak számít. A diótörő esetében ugyanazt a történetet próbálják előadni, lehetőségeikhez képest. Jelen esetben egy nagyon játékos társulatról van szó, akik művészien tudják a táncokat bemutatni. Eddig csak gyerekeknek szólt az előadás. Most megpóbálták látványban is azt a nagyságrendet megvalósítani, amitől ez a klasszikus mű igényesen tárulhat más korosztály elé is.

Arra is kitért, hogy idén az volt az egyik fő feladatuk, hogy az adott darab azokat a szülőket is szórakoztassa, akik elkísérik a gyerekeket. Úgy véli, hogy egy jó mese mindenki számára tud tanulságokkal szolgálni.

Végezetül elmondta, a darabban rengeteg érzelmet kell megszólaltatniuk a táncosoknak, nagyon sokszor egyfajta naivitással és gyermeki lélekkel kell tegyék. Nyilván az az interakció ami a gyerekekkel van, mindenki számára egy izgalom.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook  illetve Instagram oldalunkon.