Ferenczy Orsolya neve ismerősen cseng azoknak, akik színházba járnak, hisz számos operában láthattuk már csodálatos alakításait, hallhattuk gyönyörű hangját. Munkájáról, sikereiről beszélgetett vele a Szeged a Mindenem hírportál.
2016-ban kerültél a Szegedi Nemzeti Színházhoz. Hogyan emlékszel vissza a kezdetekre?
Igazából 2014-től kezdődött a kötődésem az egyetemi éveim alatt, hisz akkor már kisegítettem. 2016-ban a Bánk bán Melindájával debütáltam a színházban, amibe teljesen véletlenül kerültem bele. Úgy is fogalmazhatok, hogy beledobtak a mélyvízbe. Nagyon érdekes volt, hisz erre a szerepre már ki voltak írva az énekesek, viszont végül hárman is visszaadták. Én addig nem énekeltem koloratúrás szerepeket, tanulni is csak kíváncsiságból kezdtem el, mert nagyon tetszett a zenei szövet. Ebben az évben végeztem a második mesterképzésemmel, így volt rá időm nyáron. Amikor Gyüdi Sándor és Pál Tamás fülébe jutott, hogy én ezt tanulom, rögtön behívtak meghallgatásra, ami igazán jól sikerült és a szerepet megkaptam. Számomra ez egy óriási dolog volt.
Az énekesek pályája túlnyomó részben lépcsőzetes építkezéssel kezdődik, tehát a kis szerepektől halad a közepes szerepeken át a nagy, vagy főszerepekig. Az én esetemben ez másképp történt, főszereppel debütálhattam. Ezért a bizalomért azóta is hálás vagyok a két említett karmesternek, mert egy nagyon biztos alapot és fejlődési lehetőséget nyújtott az az időszak és elindította a vágyott énekesi pályámat. Az is nagyszerű volt még benne, hogy az ősváltozatot csináltuk akkor, ami bár nehezebb, de én személy szerint sokkal jobban szeretem.
Pillangókisasszony: Ferenczy Orsolya, Vajda Júlia
Fotó: Tari Róbert
Azóta rengeteg opera szerepben hallhattunk már. Felvetődik a kérdés, hogy a sok szerep közül melyikre vagy a legbüszkébb?
Erre nehéz így válaszolni, mert nagyon sokszínű a repertoárom, megtalálnak a legkülönbözőbb szerepek. Az első és legfontosabb számomra, hogy minden szerepet magas színvonalon és minőségben sajátítsak el, ezért rengeteget gyakorlok, kísérletezem a hangommal. A saját magammal való műhelymunka a legfontosabb, ilyenkor hangszíneket, árnyalatokat állítok elő és megkeresem minden szerep legkényelmesebb, legszebb helyét a testemben, ahová aztán sok gyakorlással beültetem, így otthonossá válik bennem. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy egy nehéz szerep könnyűvé válik.
Pl. a Don Giovanni Donna Annájára, a Szöktetés a szerájból Konstanzájára vagy akár a Denevér Adéljára azért vagyok nagyon büszke, mert ezekhez ki kellett fejlesztenem egy koloratúra technikát, ami teljesen másféle éneklést és levegő technikát igényel, mint mondjuk egy nagyívű Puccini vagy Verdi szerep. Azok teljesen más miatt nehezek. De ha mégis ki kellene emelnem valamit, akkor két szerepet, a Manon Lescaut-ot és a Pillangókisasszonyt emelném ki, amik az eddigi pályám legnehezebbjei voltak, főleg a Pillangókisasszony, amiben konkrétan alig jövök le a színpadról. Az opera teljesen a Pillangóra épül. Ezt nagyon kell bírni hanggal, mentálisan és erőnléttel. Igazán tudatos éneklést igényel, teljes fókuszáltságot.
Legutóbb A varázsfuvolában láthatott a közönség, amelyet Tárnoki Márk modern rendezésben vitt színre. Papagena szerepét alakítottad, hogyan élted meg?
Nagyon élveztem a munkát, kedvelem, amikor egy klasszikus darabot kicsit modern köntösbe bújtatnak. Úgy gondolom, hogy mivel egy másik korban élünk, elengedhetetlen, hogy a régmúlt operáit közelebb hozzuk a mai közönséghez. Nemcsak zeneileg, hanem vizuálisan és színpadi megvalósításban is fontos, hogy egy előadás képes legyen megszólítani a mai nézőket.
Tárnoki Márk rendezése pontosan ezt tette: friss volt és kreatív. Számomra különösen tetszett, hogy a modernizálás nem ment túlzásba, hanem megmaradt az ízléses keretek között. Az előadásba ágyazott vetítések is remekül illeszkedtek az összképbe, és nagyon szerettem, hogy ezek helyben készültek. A kedvenc pillanatom – amit minden alkalommal megnéztem takarásból– az volt, amikor a fiatal Pamina és Tamino idősebbé válik. A visszajelzések is azt mutatták, hogy a közönség értékelte ezt a friss megközelítést, és nagyon örültem annak, hogy ilyen pozitív fogadtatásban részesült a darab.
A varázsfuvola: Ferenczy Orsolya, Görbe Norbert
Fotó: Albert Péter
Ha jól halottam, volt egy újításod is a darabban. Mi volt ez?
Az egyik próbán a prózai szövegem nem jutott eszembe, ezért szerettem volna oldani a hangulatot. Így azt a szöveget amire emlékeztem, székely akcentusban kezdtem el előadni. A rendezőnek ez annyira megtetszett, hogy rögtön meg is vette az ötletet. Végül úgy döntöttünk, hogy ez az akcentus Papagena karakterének részévé válik, mert remekül illik a szerep játékosságához és humorához. A váltótársam, Kónya Krisztina is kipróbálta ezt az ötletet, ő a szegedi akcentust választotta. Ez az apró változtatás egy igazán színes és egyedi elemmé vált az előadásban, ami a közönséget is nagyon szórakoztatta.
Egy színházi énekesnek nemcsak arra kell odafigyelni, hogy a hangja szépen szóljon, hanem egy adott darabban a mozgások is meg vannak rendezve. Azért nézők előtt teljesen más kiállni. Hogyan szoktad ezt megélni, illetve van még benned egy egészséges lámpaláz?
Általában hat hét próbafolyamat szokott rendelkezésünkre állni. Ez nagyon fontos, hisz a mozgással össze kell érjen a hang is. Teljesen másképp szólaltatjuk meg a hangot egy zenei próbán, amikor állunk, mint amikor rendezésben fekszünk vagy térdelünk. Ezekre meg kell találni a megfelelő testi helyzetet és technikát, hogy ne menjen az éneklés rovására a mozgás.
Már nincs bennem drukk előadás előtt, maximum egy nagyon pici, ami egészséges és jótékony is tud lenni. Természetesen az elején még én sem ilyen voltam. Az évek során annyira fókuszba tettem azt, hogy szeretnék élményt nyújtani a nézőknek, hogy elfelejtettem izgulni.
Munkátok során az is előfordul, hogy egy rendezői instrukcióval nem értettek egyet. Volt már ilyen az életedben?
Szokott ilyen lenni, persze. Énekesként az alappillérem az, hogy mindig minőségi hangadást tudjak produkálni. Ha engem feszélyez, akadályoz egy megrendezett mozgás vagy mozdulat, minden esetben jelzem ezt. Ilyenkor közösen találunk erre valami más módot, megoldást a rendezővel. Szerencsére eddig mindig rugalmas, megértő rendezőkkel dolgoztam együtt.
Volt már olyan, hogy a díszletben nagyon magasan feküdtem, így ebben a helyzetben semmit nem láttam a karmesterből, ilyenkor az ember a zenekart is teljesen másképp hallja. Egyik előadáson megtörtént, hogy úgy jött ki a fekvésem, hogy ráfeküdtem az egyik fülemre. Éreztem, hogy fel kell ülnöm, vagy térdelnem, mert nem hallottam, hogy hol tartunk és aggódtam, hogy szét fogunk csúszni a zenekarral. Ilyenkor meg kell oldani a helyzetet, így felültem.
Pomádé király új ruhája
Fotó: Tari Róbert
A színházi munka úgy tevődik össze, hogy délelőtt és este is próbáltok, esetleg előadások vannak. Mikor van magadra időd?
Mondhatnám úgy, hogy akkor, amikor nem vagyok a színházban. Egy nagyon feszített próbafolyamatban is meg kell találni azt az időt, amikor kicsit magammal is tudok foglalkozni. Ha délelőtt jövök próbára, már reggel hétkor felkelek, hogy legyen „énidőm”, amivel felkészülök a napra. Ezt minden egyes nap megteszem. Reggel felkelés után jógázom, hogy felébresszem a testem, majd megiszok egy kávét, esetleg egy finom teát és pozitív gondolatokat hallgatok, hogy örömmel induljon a nap. Amikor este hazaérek, nagyon zajlanak bennem még az események. Ilyenkor szintén egy tea mellett leülök, bekapcsolom a karácsonyi fényeimet, amit egész évben nem szedek le, zenét hallgatok vagy olvasok és megpróbálok az otthon melegében ellazulni.
A Szegedi Nemzeti Színház nemrég mutatta be a Pillangókisasszonyt. Említetted már, hogy egyik szerepvágyad volt. Hogy élted meg?
Egy jóval rövidebb próbaidőszakunk volt, nagyon feszített tempóban dolgoztunk, de mindenki beletette az energiáit, a tudását és a szívét, így azt hiszem egy igazán csodás előadás jött létre. Rengeteget készültem rá, azt a lelkületet, érzelmi változásokat, a karakter és a hang sokszínűségét ami a Pillangó személyiségét alkotja hitelesen próbáltam átadni. A törékeny kislány finomsága ötvöződik a fájdalommal teli anyáéval, aki az utolsó percig remél. Lényegében a fájdalom neveli fel. Bár nagyjából az első három sort látom a nézőtérből a színpadról, láttam, hogy törölgették a szemüket a nézők. Ennél nagyobb jutalom és boldogság nem is kell.
Ebben a színházi évadban milyen darabban lehet veled találkozni Szegeden?
A következő alkalommal március 20-án és 21-én A varázsfuvolában láthatnak újra Papagena szerepében. Ezt követően április elején ismét elővesszük a Pillangókisasszonyt, ami egy teljesen más hangulatú és érzelmi mélységű darab, de éppen ezért olyan különleges számomra. Április 19-én pedig két egyfelvonásos opera kerül színpadra koncertszerű formában: a Parasztbecsület és a Bajazzók. Én a Bajazzók Nedda szerepét éneklem, ami egy gyönyörű kihívás. Az ilyen koncertszerű előadások mindig különleges atmoszférát teremtenek, hiszen a zene és az ének kerül előtérbe, ami nagyon izgalmas.
Manon Lescaut
Fotó: Tari Róbert
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com