Jónás Anna a Genéziusz Színház oszlopos tagja, a kultúra szeretete már gyermekkorától végig kíséri az életét. A színházat szerelemből csinálják, hisz nem tudnak ezért nekik fizetni. Mégis mi tartja benne a lelkesedést, és honnan indult el? Erről is beszélgetett vele a Szeged a Mindenem hírportál.
Nagyon köszönjük, hogy elfogadtad a felkérést, és beszélgethetünk arról, hogyan kapcsolódik a kultúra az életedhez. Legelőször engedd meg, hogy megkérdezzem, mikorra vezethető ez vissza?
A művészet mindig is jelen volt az életemben, mondhatom azt, hogy gyermekkorom óta. Nagyon régóta énekelek, szokták is mondani a családban, hogy hamarabb dúdoltam, mint beszéltem. Már általános iskolás koromban énekkarba kezdtem járni, majd tizennégy évesen jelentkeztem a zeneiskolai magánének szakra. A zenei vénám a családtól jött, hisz nagypapám több hangszeren is játszott, amit saját maga tanult. Ha távolabbra nézünk, a dédnagypapám lakodalmakban hegedült. A hangszerek terén legelőször a zongora keltette fel az érdeklődésem, mindig is ez volt a kedvenc hangszerem, de igazából nem kezdtem el tanulni játszani rajta. Sajnos, az én szüleim nem támogatták igazán a művészetet, úgy kezdtem el az énekkart is, hogy sokáig titkoltam. Aztán ők is rájöttek arra, hogy nem tudnak eltiltani tőle. A magánéneket egészen érettségiig vittem a zeneiskolában, emellett a városi színjátszóban is elkezdtem nyitogatni a szárnyamat.
Amikor leérettségiztem, úgy döntöttem, hogy mindent egy lapra teszek fel, ezért jelentkeztem Szegedre, a Kelemen László Színi Tanodába. Ezt a hároméves színészképzést elvégeztem, így sikerült nagyon sok emberrel megismerkednem a művészvilágból. 2011. szeptemberben kezdtem el a tanodát, és abban az évben találtam rá a Genéziusz Színházra, hisz akkor alakultak meg, akkor még Impró néven. Decemberben már meg is volt az első bemutatójuk, ami egy Rejtő Jenő előadás volt és én akkor még csak a nézőjük voltam. Pár előadással később nehéz helyzetbe kerültek, mert nem volt technikusuk egy előadásukra. A gimnáziumban viszont négy évig stúdiós is voltam, így ebben be tudtam segíteni, és azóta igazából tagja vagyok a csapatnak. Régi a kapcsolatunk, de azóta is nagy örömmel dolgozok és vagyok velük. Sok minden köt ehhez a csapathoz. Barátokat, emlékeket és némi tapasztalatot szereztem az itt töltött éveim alatt. Számos előadás és megformált szerep van már a hátam mögött, de mindig vannak új tervek és kihívások is természetesen. Ezek közé tartozik például a rendezés, amibe szintén belekóstolhattam már, hiszen két gálaestet és egy színdarabot is megrendezhettem már.
Beavatsz minket abba, hogyan készültök egy előadásra?
Mindent igyekszünk úgy csinálni, ahogy egy kőszínházban is működik. Mi is egy olvasópróbával kezdünk, majd jönnek a rendelkező próbák, majd jelenetenként is kitisztázzuk az előadást és a karaktereket részpróbákon és persze végül összpróbával és főpróbahéttel zárunk. Hosszabb folyamatban dolgozunk, mint a színházak, de mindenki főállás mellett végzi ezt a munkát szerelemből. Olyan is van köztünk, aki gyermeket nevel a munka és a színház mellett, így a különböző életkörülmények miatt sokszor nem egyszerű a próbák és előadások időpontjának beosztása, egyeztetése.
De nem csak a színháznál, hanem máshonnan is sikerült tapasztalatokat szerezned.
Amikor elkezdtem magánénekre járni, az énektanárom a helyi színjátszótanárral próbált létrehozni egy zenés darabokra épülő csoportot. Találtak még egy moderntánc oktató tanárt is ehhez. Kicsik voltunk még, tehát egyszerűbb dolgokat csináltunk, de a tánc és az ének mellett, a színjátszással is próbálkoztunk. Sajnos mivel egy idő után nem sikerült közösen egyeztetniük a munkájuk miatt, különváltak az útjaik. Ezek után is jártam rendszeresen énekre, emellett színjátszásra is. Mikor nagyobb lettem, az énektanárom úgy döntött nem adja fel az „álmát”, hogy zenés darabokat csináljon, így már külön az énekcsapattal évente létrehoztunk egy darabot. Előadtuk a Dzsungel könyvét, a Szépség és a szörnyeteget, de többször volt repertoáron a Légy jó mindhalálig is. Az utolsó darabom az Oroszlánkirály volt otthon, ekkor már Szegeden voltam, így csak keveset tudtam hazamenni az énekórákra. Voltak olyan darabok is, melyekben főszerepet játszhattam, nagyon szerencsésnek éreztem magamat, így megformálhattam Mauglit és Bellet is. Visszatekintve, rengeteget kaptam attól a közösségtől. Az énektanárom a szakmai dolgokon túl emberileg is nagyon sokat adott az életemhez, amit soha nem felejtek el neki, hálás vagyok érte, hogy tőle tanulhattam. Szegeden nagyon sok olyan tanárom volt, aki színházi kötődésű. Marik István, Barnák László, Horváth Péter, Rédei Roland és Gömöri Krisztián is tanított. Emellett volt szerencsém statisztálni is a Szegedi Nemzeti Színházban a tanodán keresztül. Részese lehettem Bánk bánnak és az Othellonak is. Azt
éreztem ott, hogy mindenki nagyon kedves volt velünk, így csak pozitív élményeim vannak a Szeged Nemzeti Színházról.
Gondolkoztál már azon, hogy főállásban dolgozz színházban?
Nagyon sokszor megfordult már a fejemben. Érettséginél a színművészetiben is gondolkodtam, de oda nem jelentkeztem végül. Valahogy az önbizalom soha nem volt a legnagyobb erényem, és mindig azt könyveltem el magamban, hogy én oda kevés lennék. A társulatból is többen kérdezték már, hogy miért nem jelentkezek a Szegedi Nemzeti Színházhoz, hisz többen tanítottak is. Egyszer eljött az a pillanat, amikor beadtam a jelentkezésemet, de akkor végül nem hívtak be. Ennek ellenére a színház iránti elhivatottságom és a rajongásom nem múlik el sosem. A Szegedi Szabadtéri Játékokon is kinn vagyok már évek óta dolgozni a nézőtéren. De voltak már nagy megmérettetések az életemben. Számos énekversenyen vettem részt, különböző eredményekkel zárva.
Tizennégy évesen a Megasztárba is jelentkeztem, ahol egészen a zsűriig sikerült eljutnom. Eszenyi Enikő, Fenyő Miklós, Mester Tamás és Presser Gábor voltak a zsűriben, előttük felemelő volt ilyen fiatalon énekelni. Nagyon pozitív kritikát is kaptam, ami nagyon jól esett. Ők arra biztattak, hogy érdemes az énekléssel foglalkoznom, de nem biztos, hogy egy ennyire fiatalnak még szüksége van a média világára. Ezért hálát is adok nekik utólag. Amikor a Sztárban sztár leszek! első évadát készítették, akkor is meghívást kaptam, ott is sikerült megmérettetni magamat, majd a harmadik évadba is behívtak újra. Remélem lesznek még megmérettetéseim ezen a pályán, de akárhogyan is alakul vigasztal az, hogy megvan az a társulatom, ahol nagyon jól érzem magam, ami már a második családom lett és lehetőségem van a munkám mellett színpadon is állni és csinálni azt amit szeretek és élvezek.