Május 26-án, pénteken 17 órakor nyitják meg az „Agyagkatonák – Az első kínai császár halhatatlan őrei” című kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban.


Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója a mai sajtótájékoztatón elmondta, a jelenlegi kiállítás három helységben lesz majd látogatható, a földszinten. Már a múzeum bejáratánál is jól láthatja az érdeklődő, hogy mi várja, hisz két hatalmas agyagkatona installáció kerül ki, a főbejárathoz.

A különleges katonákra Pekingtől mintegy 1000 kilométerre találtak rá 1974 márciusában. A becslések szerint nagyjából 8000 egymástól teljesen különböző agyagkatonát áshattak el, ezeknek a feltárása napjainkban is folyik.

Az eredeti agyagkatonák rendkívül törékenyek, így nagyon ritkán szállítják őket, a Szegeden kiállított darabok azok tökéletes replikái, melyek külsejükben és arányaikban mindenben megegyeznek az eredetiekkel.

Az ókori Kínát bemutató tárlat a Múzeumok Éjszakájára egészül ki a Shanghai Múzeum tárlatával, ami az épület emeletén kap majd helyet, ennek része lesz majd egy eredeti Jáde-páncél is.