A makói piacon vásárolt barátaival az a 65 év körüli férfi, akihez hétfőn kérték a mentők gyors segítségét – számolt be az esetről az Országos Mentőszolgálat.


Mint írták, először csak enyhébb rosszullétre panaszkodott, majd hirtelen teljesen legyengült. Leült pihenni egy kicsit, majd hirtelen eldőlt és nem mozdult. Több szemtanú is azonnal a beteg segítségére sietett, köztük egy fiatal elsősegélynyújtó is, aki tudta mit kell tennie. Rögtön mentőt hívott és mentésirányítóval közösen megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett. Azonnal újraélesztés kezdődött a piac közepén, amihez a mentősök perceken belül megérkeztek és emelt szinten folytatták az életmentést. Az ellátás alatt többen felajánlották segítségüket, köztük egy volt mentődolgozó is. A piac árusai eközben igyekeztek távol tartani a kíváncsi vásárlókat, akik aggódva figyelték az eseményeket és többen imádkoztak is a betegért. Az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek és férfit stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.