Rendszámhamisító került rendőrkézre
A makói rendőrök elfogták azt a férfit, aki meghamisította autója rendszámát – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. Mint…
Polgári hírportál
A makói rendőrök elfogták azt a férfit, aki meghamisította autója rendszámát – tudtuk meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. Mint…
Több lakásba hatolt be két makói férfi az elmúlt esztendőben Csongrád-Csanád vármegyében. A szegedi nyomozók véget vetettek a sorozatnak, a…
Mindenképpen meg kell vizsgálni a makói Continentalnál történt elbocsátások körülményeit – jelentette ki Gulyás Gergely sajtókérdésre a csütörtöki Kormányinfón. A…
Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a német érdekeltségű Continental makói gyáregységéből, az autóalkatrészek gyártásával foglalkozó, nagyjából 1800 főt…
Véletlenül rázáródott a lakásajtó egy kisgyermekre csütörtökön Makón, egy Hunyadi utcai lakásban – számolt be az esetről a katasztrófavédelem. Az…
A makói dolgozói helyett elsőként az indonéz vendégmunkásait kellene elküldenie a gumigyárnak – jelentette ki Czirbus Gábor csütörtökön. A makói…
Az év végéig megközelítőleg 50 fős létszámcsökkenés várható a Continental makói üzemében – tudta meg a Delmagyar.hu. Azonnali és gyors…
Lemondott a makói Hagymatikum vezetője– írja a Makói Csípős. A vezetésre Lajtosné Papp Noémit választották 2020 június 1-től, határozatlan időtartamra.…
A Makó-Újvárosi Református Egyházközség uniós támogatással 24 férőhelyes új bölcsődét alakított ki Makón csaknem 310 millió forintból – közölte az…
Október 16-tól az alábbiak szerint módosul a Hagymatikum Gyógyfürdő nyitvatartása: Reggel 9 órától várják a vendégeket minden nap a főépület…