Szabó Bálint önkormányzati képviselő hivatalosan bejelentette már, hogy 2024-ben Botka László kihívójaként is indul Szegeden. Húsz éve polgármester már Botka László, viszont többeknek az a véleménye, hogy Szegednek változás kell. A képviselőt jelenlegi álláspontjáról kérdezte a Szeged a Mindenem hírportál.

Júniusban nemcsak uniós, de önkormányzati választások elé is nézünk. Miért akar elindulni polgármesterjelöltként is?

Sem az elmúlt húsz, sem pedig a magunk mögött hagyott 4-5 évben nem változott Botka László semmit. Úgy vélem, hogy az maradt, aki volt korábban. Magam részéről egy langyos politikusnak tartom, akinek a legfontosabb dolga az, hogy ne történjen semmi, hiszen abból nem lehet semmi baj. Emellett kiszolgál különböző üzleti köröket, amivel egyre több szegedi tisztában van. Elég csak arra gondolni, hogyan tette tönkre a kereskedőket a Mars téren, hogyan záratta be, és privatizálta a Szegedi Nagybani Piacot, illetve tett lakatot, a Cserepes Sori Piacra is. Utóbbi esetben váltig állították azt, hogy nem akarják tönkretenni és bezárni, eladni meg végképp nem. Természetesen azt is hozzátették, hogy nem szándékoznak a helyére lakóparkot sem építeni. Ha megnézzük, mind a négy megvalósult, hiszen már eldöntötték, hogy a Cserepes soron épülhetnek a lakások. Szegeden egy kicsit változtathatunk a mondáson: Hazug embert könnyebb utolérni, mint Botka Lászlót. Azért végül őt is sikerült ezekben az ügyekben lebuktatni.

Fontos arról is beszélnünk, hogy a legutóbbi választásokon volt egy Szeviép-ügy, ahol úgy nézett ki, a cégvezető felelős azért, hogy nem lettek kifizetve a kisvállalkozók. Egy ítélet viszont kimondta azt, hogy ez nem azért történt, mert eltüntették volna a pénzeket, hanem őket sem fizették ki. Mindez, a szocialisták kormányzása alatt történt, de ami nekünk a legfontosabb, hogy a Botka László által vezetett önkormányzat is visszatartotta a pénzt. Azt ítélet azt mondta ki, hogy a Szeviép csődjében nagy szerepe volt annak, hogy a villamosvonal felújítása kapcsán a szegedi önkormányzat több százmillió forintot tartott vissza a Szeviéptől, és ezen keresztül a munkát elvégző kisvállalkozóktól. Láthatjuk azt is, ha van egy beruházás a városban, az sincs kellő körültekintéssel menedzselve.

Olyan csapnivaló minőségű munkák készülnek el, amire Chovanecz Kata képviselőtársam rendszeresen felhívja a figyelmet. Megvalósul egy út vagy járda felújítás, aztán jön az eső, és egyszerűen nem folyik le a víz. A külvárosban megtörtént egy játszótér korszerűsítése, most pedig az ott lakók arról panaszkodnak, hogy mivel elmaradt az árkolás, ami a vizet elvezetné. Így egy kisebb eső után, dagonyázhatnak a gyerekek.

Úgy tudnám összefoglalni, hogy egyrészt vannak a Szegedet érintő káros cselekedetei a polgármesternek, másrészt az elmulasztott lehetőségek városa lettünk a Botka-korszakban. Húsz éve nem épült meg a harmadik hidunk, amit mindig megígért, aztán mára már az ígérgetések is abbamaradtak. Nem jött ide érdemi munkahelyteremtő beruházás, most pedig azt mondja, hogy a BYD az ő érdeme volt. Pontosan tudjuk azt, ha rajta múlt volna, ide semmi nem jönne. Ha már nem tudta megakadályozni, akkor inkább az élére állt. Jó tudni, hogy itt is megy a mismásolás, mert semmilyen szinten nem tájékoztatta a városban élőket. Kiutazott Kínába tárgyalni, illetve Budapesten is ott volt. Nem, hogy tájékoztatást nem adott, hanem a többsége segítségével lemódosította a működési szabályzatát az önkormányzatnak, amivel a közmeghallgatást is eltörölte. Arra sincs lehetőség, hogy évente egyszer odamenjenek az emberek a városházára, és megkérdezzék a polgármester, hogy mi és miért történt.

Azt sem szabad szó nélkül elengedni, ha Botka Lászlónak lett volna lehetősége, már rég itt hagyta volna Szegedet. Megpróbált miniszterelnök-jelölt lenni, de még a sajátjainak sem kellett. Úgy volt vele, ha Budapesten nem kellett, akkor Szegednek majd jó lesz. A szegediek meg remélhetőleg úgy gondolják, hogy mi sem kérünk belőle. Engem is vádolnak azzal, hogy országos politikával foglalkozom, de Szegedet soha nem felejtettem el. Mindig figyeltem arra, hogy mi történik itt. Jelenleg is itt élek, és ami a legfontosabb, hogy nem bujkálok, hanem az emberek között vagyok. Botka László beül a szolgálati autójába Baktóban, majd nyolcra bemegy a városházára. Aztán a nap végén ismét visszaviszik lakóhelyére. Olyan polgármesterre van szükség, aki valóban a polgárok mestere, és szolgálatként tekint a saját szerepére. 

Városi propagandára elköltött pénzek

Miközben joggal támadják a Fideszt és a kormányt azzal, hogy túl sokat elköltenek kommunikációs kiadásokra, azért érdemes megnézni azt is, hogy Botka László Szegeden mire szórja az adófizetők pénzét. A 21. század harmadik évtizedében, az internet világában majdnem félmilliárd forintot költünk éves szinten egy papír alapú újságra, mégpedig a Szegedi Tükör nevű propagandakiadványra, ezzel iszonyatos mennyiségű szemetet gyártva. Eközben az összes civil szervezet támogatása nem haladja meg az évi száz millió forintot. Azt is mondják, hogy a stílus maga az ember. Botka László „nevében”, feltételezem azt is, hogy az ő kézi vezérlésével egy Szakács László nevű városházi bértollnok minősíthetetlen hangnemben ír, már nemcsak az ellenzéki politikusokról, hanem a jelenlegi városvezetéssel egyet nem értő szegediekről is. Most pedig már azt is megengedte magának, hogy a sajtó kritikus és független munkatársairól is nyomdafestéket nem tűrő stílusban beszéljen. Konkrétan azt írta az egyik szegedi médium főszerkesztőjének, hogy „egyetek szart”. Szerintem ebből mindenki jól láthatja, hogy elérkeztünk a legmélyebb pontra. Ha polgármester ehhez a nevét és a szegedi adófizetők pénzét adja, az nincs rendben: ez nettó gyűlöletkeltés. Azt sem szabad elfelejteni, hogy van egy szeged.hu internetes újságunk, ahol Szakács László a főszerkesztő. Erről azt gondolják sokan, hogy ez a város hivatalos oldala. Ki kell őket ábrándítsam: ez is egy propaganda oldal. Az ellenzéki politikusokról kizárólag lejárató cikkek jelennek meg. Azzal foglalkozik ez a „médium”, hogy milyen ruhában van Ruzsa Roland képviselőtársam, ami pedig már mindennek a legalja. Sokszor azt is bírálják, hogy ki honnan származik. Szerintük aki nem itt látta meg a napvilágot, az már nem is szegedi, miközben elfelejtik, hogy Botka László is Tiszaföldvárról került ide. Az én meglátásom az, hogy propaganda helyett néhány további civil szervezet támogatására lenne inkább szükség a városban.  

Nem a szegediekből, hanem a szegediekért kell élni

Az különböztet meg Botka Lászlótól, hogy ő előbb politikus lett, majd ezt követően vagyonosodott meg, míg én a üzleti szférában vállalkozóként teremtettem meg az egzisztenciámat. Ennek egy elég nagy részét áldoztam arra, hogy közélettel foglalkozzak. Úgy vélem, hogy mindenkinek elege lett azokból a megélhetési politikusokból, akik az iskolapadból kiesve, tapasztalat nélkül lépnek a politikába. Összességében nem ilyen politikusokra van szüksége Szegednek sem. Itt az idő, hogy Botka László nyugdíjba vonuljon, hiszen Szeged változást érdemel.