A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében tartandó rendezvények lebonyolításához keresnek lelkes önkénteseket, akik a több mint 100 éves Füvészkertben, csodaszép környezetben vállalhatnak a rendezvényekhez kapcsolódó munkát.

Ilyen önkéntes tevékenységek például a vendégek fogadása, látogatók irányítása, tájékoztatása, esetenként a forgalom irányítása, kézműves állomásokon való segítség, a programok előtti és az azokat követő pakolási és rendezési feladatok.

Szeretnének egy állandó, hosszútávon is megbízható csapatot szervezni, akik előzetes felkészítést követően már jól ismerik a Füvészkertet, magabiztosan mozognak a területén, így hatékonyan képesek segíteni a rendezvények lebonyolításában.

Fontos, hogy az önkéntesek elfogadják a Füvészkert működési szabályzatát, ezt betartva végezzék munkájukat és ezt képviseljék a látogatók felé is.

A jelentkezést követően egy rövid, de több alkalomból álló felkészítést tartanak, majd ezután kezdhetik meg munkájukat az önkéntesek.

Ha a szabadidejét szeretné egy csodás környezetben, a friss levegőn tölteni, akkor várják jelentkezését önéletrajzzal és motivációs levéllel a sztary.erika@szte.hu címen 2024. február 12-ig.