2023 nyarától Kárpáti Krisztián lesz az OTP Bank – PICK Szeged vezetőedzője, munkájában Vladan Jordovics lesz segítségére, 2024 júliusától pedig a svéd Michael Apelgren-Jonas Källman edzőpáros veszi át a felnőttcsapatunk irányítását – jelentette be a csapat, hivatalosan.
Kép: PICK Szeged
Kárpáti Krisztián, a PICK Kézilabda Akadémia jelenlegi szakmai vezetője, az U18-as magyar válogatott szövetségi edzője váltja Juan Carlos Pastort az OTP Bank – PICK Szeged első csapatának vezetőedzői székében 2023 júliusában.
Apelgren szerződése 2024 nyarától két évre szól majd, ezért a párizsi olimpia után minden bizonnyal távozik a svéd válogatott másodedzői posztjáról.
Apelgren segítője Jonas Källman lesz, aki 2014 és 2021 között Szegeden játszott, csapatkapitány is volt, hazája válogatottjával pedig olimpiai bronzérmet nyert 2012-ben Londonban. Távozása után visszavonultatták a mezszámát a Picknél, az egyik szektort pedig róla nevezték el az új Pick Arénában.
Källman jelenleg a portugál Benfica játékosa, Apelgren pedig az IK Sävehof vezetőedzője. Az Aftonbladet március elején megírta, hogy a Szeged valamivel több mint egymillió koronás ajánlatot tett a Sävehofnak, hogy már idén nyáron engedje el Apelgrent, de a svéd klub visszautasította ezt.
Mint írták, egy igazán szerethető csapatot szeretnének felépíteni, miközben fontos cél, hogy az építkezés időszaka ne menjen az eredményesség rovására. A következő szezonra bár nincs kimondott elérendő eredmény, de a bajnoki döntőt, a kupadöntőt és a BL-csoportkörből továbbjutást így is reálisnak látják.