Aki a kultúrában dolgozik, rengeteg pozitív élménnyel gazdagodik. El tudjuk viszont képzelni azt, hogy mindezt valaki teljesen önzetlenül, anyagi szolgáltatás nélkül tegye? Kulturális életéről, munkájáról beszélgetett Faragó Viviennel a Szeged a Mindenem hírportál.
Kép: Zsiros Aliz
Sokáig a Szegedi Szabadtéri Játékok önkéntese voltál. Mi vonzott ebbe a miliőbe?
Az önkéntes munkát 2011-ben kezdtem, mint fesztivál koordinátor, majd az elmúlt években már az önkéntes csapat irányításában is részt vehettem. Az első pillanattól magával ragadott a légkör, és azóta is kihagyhatatlan eleme a nyaraimnak a fesztivál. Ez a munka nagyon sokat formált a kultúrához való szeretetemen, az ahhoz való viszonyulásomon. Nyilván előtte is jártam színházba, de ez sokat változtatott a szemléletemen, így az egész színházi létet folyamatában, globálisan tudom látni. Minden nyáron jó érzéssel tölt el az a tudat, hogy részese lehetek a rendezvény körforgásának, ráadásul mindig nagyon jó társaság kovácsolódott össze. Az egyik ok, ami engem az önkéntes munkához vonzott, hogy meghatározott előadások esetén próbákat nézhettünk. Egy színházszerető embernek nagy élmény tud lenni, a lejárópróbától végigkísérni a darab fejlődését. Az sem elhanyagolható, hogy amíg mások fizetnek azért, hogy csapatépítésre járjanak, nekünk az egész nyár erről szól, hogy a három hónap alatt kialakul egy nagyszerű csapat. Rengeteg olyan kapcsolatot építettem ki az elmúlt években, melyekre mind a mai napig számíthatok, és ez kölcsönös.
Nagyon sokrétű feladatokat végeznek az önkéntesek. Mik azok, amikkel megbíznak benneteket?
A feladatok mindig változnak, amit nagyban befolyásolhat az időjárás is. Korábban kérdőívezésre és szórólapozásra volt szükség, ez később bővült az értékesítési feladatkörrel is. Ez a három tevékenység adja az önkéntesek fő profilját. Természetesen emellett több feladattal is meg kell birkózni. Ha esik az eső, esőkabátot osztunk, de nem egyszer volt olyan, hogy vízteleníteni kellett akár a nézőteret, akár a színpadot. Hiába beszélünk önkéntes munkáról, felelősségünk van abban, hogy a néző jó szájízzel menjen haza, hiszen velünk találkoznak közvetlenül, tőlünk kérdeznek, vagy épp tőlünk várják a megoldást.
Emellett a KultZóna is szerves része az életednek. Nem biztos, hogy mindenki hallott róla. Miért jött létre?
A KultZónát jómagam és egy fotós barátnőm alapítottuk 2021 tavaszán. Korábban már volt egy előfutár egyesület, amiben én tartalomkészítőként voltam jelen. Itt előadásokról, kulturális eseményekről kellett írnom, és amikor ez megszűnt egy űrt hagyott bennem, hiányzott az írás. Hála a Szabadtérinek, volt rálátásom Szeged kulturális eseményeire, és úgy gondoltuk noha általános híradása van a városnak, specifikusan olyan, ami csak a kultúrával foglalkozik, még nincs. Szóval gondoltunk egyet, és belecsaptunk a KultZónába. Még engem is meglepett, de az egész jobban indult el, mint ahogy gondoltam. Szerencsére mára a csapatunk is ki tudott bővülni, jelen esetben heten dolgozunk együtt különböző területeken, rovatokon. Mindenféle kulturális eseményen részt tudunk így már venni, hogy olyan formában tudjunk hírt adni, ami mindenki számára emészthető. Az a célunk, hogy az adott produkciókat közelebb hozzuk az emberekhez. Ősszel például elindítottuk a Tik Tok oldalunkat hogy ott is egy más rétegű közönséget tudjunk megszólítani, mint például a Facebookon. Nagyon szeretnénk a fiatalságot is elvinni a kultúra felé. Célunk a folyamatos fejlődés, illetve az, hogy lépést tartsunk.
Csak a kultúrából fenn tudja magát tartani egy kulturális hírportál?
Ezt még jelen pillanatban szerelemből csináljuk. Nyilván a terveim között szerepel az is, hogy ez minél hamarabb változzon. Hihetetlenül szerencsés vagyok, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok, mindenki tudásának megfelelően ad valamit a dologhoz, ráadásul nem érzik kötelességüknek. Akik később kerültek be a csapatba épp annyira sajátjuknak tekintik a KultZónát, mint én, aki az egészet megálmodtam. Hálás vagyok nekik, hogy áldozatokat hoznak azért, hogy fejlődhessünk, és a szívüket lelküket beleteszik. Rengeteg ötletem és tervem van a jövővel kapcsolatban, az viszont más kérdés, hogy majd mit lehet ezekből megvalósítani, vagy milyen ütemben. Sajnos a kultúra sosem a kifizetődő szakmák közé tartozott, így ebből meggazdagodni mi sem fogunk.
Nem mindenki foglalkozik tartalomgyártással. Hogyan zajlik nálatok a munkafolyamat?
Főleg én tartom a kontaktot az intézményekkel, így az aktualitások is hozzám futnak be. Amikor a naptárba kerül egy-egy esemény a kollegákkal ezeket le kell szervezni, hogy mikor, ki, mire tud elmenni. A munkát elsősorban témakörök szerint osztjuk el, tehát mindenkinek megvan a maga fő területe. Én elsősorban a Szegedi Nemzeti Színház, a REÖK, valamint a Szabadtéri eseményeit karoltam fel, de sokszor volt már példa arra is, hogy más veszi át a stafétát. Mindemellett a fotósaink minden témában jelen vannak. Amikor elkészült az írás és a képek is, összeállt a cikk, a csapat egy másik tagja lektorálási munkába kezd vele. Általában aki a cikket megírja, ő is szerkeszti, és teszi közzé platformjainkon. Nyilván mindig vannak ütemezési tervek, amiket rendszeresen felül is írnak az időérzékeny hírek. Vannak olyan cikkek, melyek kötött időpontban, mindig ugyanakkor szoktak kimenni, de olyanok is vannak, melyeket mindig az esemény vonatkozásában, a legjobb időpontban, adott esetben minél gyorsabban kell közzétenni. Ahhoz, hogy olajozottan működjön a gépezet, folyamatosan kommunikálunk egymással, és van egy naptárunk is, erre mindenki rálát. De ha már a kollegákról beszéltünk, elsorolnám azt, hogy kikkel is dolgozom együtt. Zsiros Aliz, Vallyon Veronika és Bartha Karina végzik a fotós munkákat. Szabó Anna és Benczur Kata szokott írni. Bondor Ferenc pedig, egy személyben felel a Tik Tok fiókunkért amellett, hogy ő is ír.
Aki ennyit foglalkozik a kultúrával, rengeteg élményt élhetett már meg. Mi volt a legszebb, amit egy életre szívedbe zártál?
Erre elég nehéz válaszolni. Ha visszagondolok, a legmélyebb nyomot az hagyta bennem, amikor 2011-ben önkéntesként az első előadásokat néztem a Szabadtérin. Arra is emlékszem még, ahogy a nézőtér mellett a lépcső szélén ültem a kövön, csak felét láttam a színpadnak, mégis tátott szájjal, csillogó szemekkel néztem az előadást. Természetesen emellett rengeteg csodás pillanat volt még az önkéntes munkám során de már a KultZónával is. Sok emberrel kell kapcsolatban lennem az oldalunk működése kapcsán, és az kimondottan jó érzéssel szokott eltölteni és feltölt, amikor valamilyen pozitív emberi reakciót kapok, legyen szó bármilyen szituációról. Ezektől érzem úgy, hogy van értelme annak, amit csinálok.