Nemcsak a rakparton, hanem a Partfürdőn is készült a sokak által kedvelt halászlé. A szegedi Fidesz idén is képviseltette magát, ahol hosszú sor állt a finomságért. Aki felkereste őket, nemcsak a képviselőkkel találkozhatott. Egy kellemes beszélgetés mellett azt is megkóstolhatta, hogy idén mit főztek ki.

Német Ferenc önkormányzati képviselő elmondta, idén is halászlével várják, a hozzájuk érkező vendégeket. Tíz éve vannak jelen ezen a rendezvényen. Olyan esztendő is volt, hogy az utolsó adag is elfogyott. Nagyon sokan álltak sorba a magyaros ételért, ezért nagyon sokan tálalnak egyszerre.

A halászlé a Kastélykert Fogadóból érkezett, első körben 300 adag. Amennyiben pótolni kell, természetesen az is megoldható. Jó látni viszont, hogy nagyon sokan eljöttek, és süteményekkel is érkeztek. A halászlé mellé sört is fogyaszthattak az ide érkezők, és egy kellemes beszélgetés mellett fogyaszthatták el az ebédet – tette hozzá Német Ferenc.