A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2023. június 23-án előkészítő ülést tartott Szabó Bálint büntetőügyben, amelyben a férfit 2 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettével vádoltak – írja közleményében a Fővárosi Törvényszék.

Az ítélet szerint 2022. szeptember 21-én a Terrorelhárítási Központ Személyvédelmi Igazgatóságának állományába tartozó hivatásos rendőrök az M5-ös autópálya irányából a Gyáli út irányába – három gépjárműből álló – konvojban haladva személyi védelmi szolgálatot láttak el. A terhelt nagy sebességgel a zárt csoportban haladó, megkülönböztető fény- és hangjelzést használó konvoj után hajtott úgy, hogy az utolsó jármű mögött nem tartotta be a megfelelő követési távolságot. A vádlott a konvoj utolérését követően erőszakkal, fenyegetéssel akadályozta a rendőrök által végrehajtandó személyvédelmi intézkedést, és a közúti közlekedés szabályait több alkalommal megszegve mások életét, testi épségét közvetlen veszélynek tette ki.

Egy másik vádpont szerint a terhelt egy előre bejelentett tüntetésen az egyik résztvevővel szemben foganatosított jogszerű rendőri intézkedést akadályozta. A terhelt magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsen és hosszú percekre akadályozza az előállítást.

Az előkészítő ülésen a képviselő beismerte a bűnösségét, megbánta tettét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Nyilatkozatait a bíróság elfogadta, majd ítéletet hirdetett az ügyben: a vádlottat 1 év 6 hónap – 4 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, valamint 6 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt beismerését, megbánó magatartását, betegségeit, valamint az időmúlást. Súlyosító körülményként vette figyelembe ugyanakkor azt, hogy más büntetőeljárás hatálya alatt, kitartó szándékkal követte el a bűncselekményeket, továbbá azt is, hogy számtalan KRESZ-szabályt megsértett a vezetés alatt.  

Az ítélet nem jogerős, mivel az ügyészség 3 munkanap gondolkodási időt tartott fenn.