A harmadik helyen, 55.10-es időeredménnyel ért célba a 100 méteres gyorsúszás döntőjében az írországi Dublinban első alkalommal megrendezett U23-as Európa-bajnokságon Ugrai Panna.Dublin

A LEN szabályai szerint ugyan a korosztályos Eb-n részt vehetnek az amerikai, valamint a dél-afrikai úszók is, eredményük viszont nem számít bele az Eb sorrendjébe – ha dobogón végeznek, akkor zöld érmet kapnak.

Nos, a 100 méter női gyorsúszás döntőjében az amerikai Cooper második helyen végzett, hét századdal megelőzve Ugrai Pannát, így a szabályok értelmében a Hód Úszó SE versenyzője lett a második, a számot egyébként a szlovén Segel nyerte, Panna pedig a mezőny legfiatalabb versenyzője volt a döntőben.

A vásárhelyi úszó 200 gyorson ötödik lett a döntőben, a 4×100-as mix vegyesváltó tagjaként hetedik lett – bár a váltót a verseny után kizárták egy szabálytalan váltás miatt, 100 méter háton pedig hatodik lett a döntőben. A korosztályos Eb a 4×100 méteres mix gyorsváltóval zárult Panna számára, a magyar csapat a döntőben a 9. helyen végzett.