A 2026/27-es idénytől három helyett négy sárga lapos figyelmeztetés után jár majd automatikus egymeccses eltiltás a labdarúgók számára az európai kupasorozatok főtábláján.

Az európai szövetség (UEFA) ezt többek között azzal indokolta, hogy a két éve bevezetett új formátummal – a csoportkört úgynevezett ligaszakasz váltotta fel – a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában hatról nyolc találkozóra nőtt a mérkőzésszám. Az újítás viszont ugyanúgy érvényes lesz a Konferencia-ligára, amelyben továbbra is hat összecsapásból áll az alapszakasz, ennek oka, hogy az átigazolási időszakban egyes játékosok úgy válthatnak klubot, hogy egyik kupasorozatból átkerülnek egy másikba.

Az UEFA honlapján jelezte, hogy az első sárga lapok után járó eltiltást követően viszont továbbra is két sárga laponként kell kihagyni egy-egy újabb mérkőzést a vétkes futballistáknak.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com