Kedden délelőtt Bécsben megtartották a férfi és a női kézilabda Bajnokok Ligája 2023–2024-es idényének csoportsorolását. A férfiaknál a Szeged és a Veszprém, a nőknél a Győr, az FTC, és a DVSC volt Magyarországról érintett.
Idén először három kalapból sorsolták a két csoportot, az alapszabály azonban nem változott: azonos ország csapatai nem találkozhatnak a csoportkörben. A magyar bajnok Veszprém az első kalapba került, az ezüstérmes, és szabadkártyával induló OTP Bank-Pick Szeged a második kalapból várt ellenfelekre.
Az első kalapból THW Kiel neve került először elő és az A csoportba sorolták, ahova másodiknak a Kielce is került. Miután a harmadiknak kisorsolt Veszprém a B csoportba került, biztossá vált, hogy a Szegedet az A csoportba sorolják. Harmadik helyen a PSG az A csoportba, a Barca B csoportba került.
A második kalapból a meccsek sorrendje miatt kellett sorsolni, a „szegedi” csoportba az Aalborgot sorolták, a B jelű nyolcasba a Magdeburg, a Plock és a Montpellier került.
A harmadik kalapból a BL újonc észak-macedón Pelistert, a horvát Zagrebet és a norvég Kolstadot az A csoportba sorsolták, a Porto és a Celje a B-be jutott.
A-CSOPORT: Szeged, Kiel, Kielce, PSG, Aalborg, Kolstad, Peliszter, HC Zagreb
B-CSOPORT: Veszprém, Barca, GOG, Magdeburg, Plock, Montpellier, Porto, Celje
A nőknél a Ferencváros már a csoportban visszavághat a BL döntőben elszenvedett vereségért a Vipersnek, a Győr és az új induló DVSC pedig egymás ellen is megmérkőzik a csoportban.
A-CSOPORT: Győr, DVSC, CSM Bucuresti, Bietigheim, Buducsnoszt, Brest, Odense, Sävehof
B-CSOPORT: FTC, Metz, Esbjerg, Vipers, Rapid Bucuresti, Krim Ljubljana, Lubin, Ikast
Mint ismert, a női négyes döntő ismét Budapesten lesz, a férfiak pedig újból Kölnben döntenek majd a legjobb helyezésekről. Kövesse velünk a keddi procedúrát!