Ismét a viharkárokkal kellett megküzdeniük, a vármegye tűzoltóinak – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Molnár Krisztina szóvivő elmondta, kedden két hullámban érte el a vihar Csongrád-Csanád vármegye területét. Először hajnalban csapott le erős szél, ekkor Szentes és Csongrád városából érkeztek a lakossági bejelentések, mintegy tizenöt esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak leszakadt ágaknál és kidőlt fáknál. Délután öt óra körül újabb vihar érkezett, ekkor a legtöbb segélyhívás ismét Szentesről fogadták a szegedi főügyelet munkatársai. Emellett Kistelek, Csongrád és Szeged, valamint Hódmezővásárhely városából is többen kérték a tűzoltók segítségét, összesen tizenkilenc esetben. Több helyen is a kerékpárutat, a járdát és a közutat is elzárták a kidőlt fák és az útra hasadt ágak. veszélyeztették az arra közlekedőket A hódmezővásárhelyi, a szentesi, a csongrádi, a kisteleki, a ruzsai és a szegedi hivatásos, valamint a mindszenti önkéntes tűzoltók végezték el a mentéseket, személyi sérülés nem történt.