A MÁV-VOLÁN-csoport köszöni a hódmezővásárhelyi lakosoknak, hogy több évtizeden keresztül a Volánbusz járatain utaztak – tájékoztatta a Volánbusz Zrt. Kommunikációs Igazgatósága a Szeged a Mindenem hírportált.

Mint írták az új esztendő első napjától már nem a Volánbusz lesz a helyi autóbuszjáratok üzemeltetője Hódmezővásárhelyen, mivel lejár az a szerződés, amelyet a közszolgáltató vállalat jogelődje, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. és a csongrád-csanádi város Önkormányzata kötött még 2018-ban azt követően, hogy a közlekedési vállalat pályázat útján elnyerte a helyi személyszállítási szolgáltatás ellátásának jogát a 2019 elejétől 2023 végéig tartó időszakra.

Mint emlékezetes, a Volánbusz annak ellenére is folyamatosan teljesítette közszolgáltatási kötelezettségeit a városban, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021. március 1-jétől szabálytalanul egy másik szolgáltatót is megbízott a helyi személyszállítási feladatok ellátásával, a Volánbusz bevétellel nem fedezett, indokolt költségeit pedig nem fizette meg.

A Volánbusz jogi úton igyekezett és igyekszik érvényesíteni igazát, ám a peres eljárások és az azokban érvényesített, 300 millió forintot meghaladó önkormányzati tartozás ellenére a szerződéses időszak utolsó napjáig változatlanul közlekedtette, illetve közlekedteti hódmezővásárhelyi járatait.