Június 30-ra módosította a nevezési határidőt a verseny szervezőbizottsága, így további két hét áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy jelentkezzenek a Virágos Magyarország díjra. Az ország legrégebbi – idén 30. alkalommal megrendezett – környezetszépítő versenyén a szakmai elismerések mellett 2023-ban újra értékes nyereményekért versengenek a települések virágos közterületei – tájékoztatta a Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtökön a Szeged a Mindenem hírportált.
Kép: 24.hu
A Virágos Magyarország verseny szervezőbizottsága és a Magyar Turisztikai Ügynökség 2023-ban 30. alkalommal hirdette meg környezetszépítő pályázatát, amelyre a nevezési határidő meghosszabbítását követően június 30-ig várják a helyi közösségek jelentkezéseit.
A 30. évforduló fontos mérföldkő az évről évre tömegeket, köztük egyre több önkormányzatot, polgármestert, és szakmai, valamint civil szervezetet megmozgató verseny életében. Az idén ismét öt kategóriában meghirdetett versenyre országszerte várják a jelentkezéseket, valamint immáron negyedik alkalommal a határon túli magyarlakta települések pályázatait is. A 30. Virágos Magyarország verseny során – ahogy a 25. évforduló alkalmával is – nemcsak jubileumi díjat adnak át, hanem a „felvirágosításra” jelentkező települések egy emlékfát és egy emléktáblát is kapnak ajándékba.
A verseny célja változatlanul a kulturált és vonzó településkép támogatása, az új zöldfelületek kialakítása és a természet örökség megőrzésével a helyi életminőség javítása és nem utolsó sorban a turisztikai vonzerő növelése. Ugyanakkor egyre fontosabb szerepet kapnak az értékelésben a fenntartható fejlődés szempontjai, a környezettudatos gondolkodás, valamint a településen élők összefogásának ösztönzése. E célok figyelembevételével alakították ki a szervezők a 2023-as pályázati kategóriákat.
Idén újra lehetőség nyílik tematikus pályázat benyújtására, így keresik többek között a legvirágosabb főteret, az év fasorát, az év óvodakertjét, de kiosztják a „Virágzó közösség” és „Az év zöld innovációja” díjakat is. Utóbbira a települések olyan egyedi, innovatív csapadékvíz felhasználási megoldásaikkal nevezhetnek, amelyek a zöldfelületek tudatos gondozására szolgálnak jó példával. Emellett újdonság, hogy ebben az évben a Virágos városi- és faluséták kategóriára is lehet jelentkezni olyan helyi turisztikai programokkal és eseményekkel, amelyek a települések legszebb köztéri zöldfelületeinek színes és élménydús bemutatására törekszenek.
Az idei évben ismét számos meglepetéssel készülnek a szervezők a pályázó városok számára. A díjak sorában pedig – köszönhetően az Oázis Kertészet és a Magyar Díszfaiskolások Egyesülete, illetve az Építési és Közlekedési Minisztérium támogatásának – többek között kertészeti utalványok, növények, szakmai tanácsadás és a szervezőbizottsági tagok egyéb díjai is helyet kaptak.