A Somogy vármegyei Lakócsa határában kezdte meg működését az ország második szociális naperőműve, amelynek bevételét a legszegényebb családok téli fűtésének támogatására fordítják. A Felzárkózó települések program részeként a következő hónapokban 21 falu határában létesítenek hasonló napelemparkokat – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közleményében kedden a Szeged a Mindenem hírportálnak.


Mint írták, a Tiszabőn 2020-ban üzembe helyezett első szociális naperőmű után a Somogy vármegyei Lakócsán létesítette a második ilyen létesítményt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A település határában egyhektáros területen 1011 napelem összekapcsolásával kialakított kiserőmű már megkezdte a termelést, éves árbevételéből mintegy 100 kisgyermekes család részesülhet támogatásban a téli fűtési idényben.

Az ország első szociális naperőműve három éve működik, a mintaprogramban jellemzően kisgyermekes családok kapják meg a létesítmény által termelt bevételt. A támogatás összegét havonta elosztva előre fizetős mérőórákra töltik fel a téli fűtési idényben, ez egy szoba elektromos fűtésére ad fedezetet. A Lakócsán kialakított második ilyen létesítmény a modell országos elterjesztésének következő lépése.

A Felzárkózó települések program energetikai szakterületének koordinálásával az elmúlt időszakban 21 újabb helyszínen kezdődött meg hasonló beruházások előkészítése. Az európai uniós forrásokból a következő hónapokban megépülő naperőművek összesített teljesítménye 12.500 kWp, ez a számítások szerint mintegy 2000 hátrányos helyzetű, kisgyermekes család támogatását teszi lehetővé az októbertől áprilisig tartó fűtési szezonban. A naperőművek által termelt energia ára egy országos alapba kerül, az összeg felhasználására pedig pályázatot írnak ki. A támogatást a Felzárkózó települések programban nevesített 300 legszegényebb település családjai kérelmezhetik a programot megvalósító segítő szervezetek közreműködésével. Az érintett településeken több mint nyolcvanezer háztartás található, ezek közül 13.600 ingatlan csatlakozik előrefizetős mérőórával a hálózatra. Az előrefizetős mérőórás fogyasztási helyeken nem képződik adósság, nincs kifizetetlen számla, a mérőórákra feltöltött egyenleg pedig célzott, másra nem fordítható támogatást nyújt az érintett családoknak.