A migrációs hullám továbbra sem csitul, idén már 125 ezer bejutási kísérletet hiúsítottak meg a déli határon a magyar határőrök és határvadászok – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Szerbiába induló rendőri kontingens búcsúztatóján, melyről az MTI számolt be.
Rétvári Bence rámutatott arra, hogy ez a szám felülmúlja a 2021. évi adatot, amikor egész évben 122 ezren érkeztek, most pedig már „szeptember derekára túl vagyunk a 125 ezres számon”.
Az államtitkár közlése szerint tavaly „kimagaslóan sokan”, 271 ezren próbáltak bejutni. Az idén a napi átlag 485 határátlépési kísérletet jelent, amit sikerült „megakadályoznunk” – mondta, hozzátéve, hogy az erőszakos cselekmények száma elérte a 168-at Magyarország déli határánál.
A politikus szólt arról, hogy nemrégiben meglátogatott egy szerbiai befogadóközpontot is, ahol eddig kétmillió migráns fordult meg. „Elborzasztóan magas szám: egy darab szerbiai tábor több illegális migránst fogadott az elmúlt években, mint Budapest teljes lakossága”- fogalmazott.
Rétvári Bence azt mondta, hogy magyar segítség nélkül Ausztriában és Szlovákiában lényegesen nagyobb lenne a migrációs nyomás. Az államtitkár tolmácsolta a szerb hatóságok köszönetét is a magyar rendőrök segítsége miatt. Fontos tanulságnak nevezte azt, hogy a hatóságok által jobban őrzött területekről az illegális migránsok és a csempészek más útvonalakra kényszerülnek, ami bizonyíték arra, hogy működik a határvédelem.
„Hasonló migránstáborokat szeretne az Európai Unió nálunk is létre hozni.(…) Ami azt jelenti, hogy az összes Európába érkező migráns 28,3 százalékának különböző igényét, menedékkérelmi eljárását itt kellene lefolytatni a déli határnál, a magyar rendőrök, magyar tisztségviselők munkájával, ami számunkra elfogadhatatlan”
– mondta az államtitkár.
Rétvári Bence végezetül megköszönte a most egy hónapra Szerbiába induló kontingens munkáját. „Az, hogy Európa egyik legbiztonságosabb országa Magyarország, Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa Budapest, az az Önök munkájának az érdeme” – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, hogy e misszióval a Szerbiába induló rendőrök a magyar emberek biztonságát is védik.