A Szegedi Vízmű Zrt. vízvezeték-rekonstrukciós munkálatokat végez a Vidra utcában, valamint a Kálvin téren, a Tisza L. krt. és Szent Mihály utca közötti szakaszon. A munkálatok során 2023. szeptember közepétől kell ezen a szakaszon útlezárásra és forgalomelterelésre számítani – tájékoztatta Balaton Krisztina, a Szegedi Vízmű Zrt. kommunikációs vezetője a Szeged a Mindenem hírportált.
Forgalmi változások, korlátozások:
A vezetékrekonstrukció ideje alatt a Vidra utca, valamint a Kálvin tér ezen szakasza (Tisza L. krt. és Szent Mihály utca között) részlegesen lezárásra kerül a forgalom elől. A munkálatok a Tisza L. krt. irányából a Szent Mihály utca felé vezető forgalmi sávot érintik majd. Ezen az utca szakaszon csak tömegközlekedés és kerékpáros közlekedés zajlik. A trolik és a buszok továbbra is mindkét irányban közlekedhetnek, forgalomtechnikai irányítással, viszont a kerékpárosok korlátozásra, terelésre számíthatnak.
A Madách utcai keresztező forgalom elől is le lesz zárva a Vidra utca.
A Tisza L. krt. – Kálvin tér saroknál (gyógyszertár bejáratával szemben) is lesz időszakosan egy indító/fogadó árok, amely az egyik sávot érinti, a másik sáv a forgalom számára továbbra is járható marad. A Tisza L. krt.-i munkavégzés várhatóan már e hét közepén elkezdődik, és a tervek szerint október elejére készül el.
Az ottlakók számára a közlekedést, az otthonukhoz való eljutást a kivitelező biztosítja.
A munkálatokat Szeged város megbízásából a Szegedi Vízmű Zrt. alvállalkozója végzi. A rekonstrukció kivitelezése a városi Vízügyi Építési Alap terhére történik.
Az érintett körzetben az ivóvíz szolgáltatásban csak átmeneti, kisebb időszakos korlátozások várhatóak, melyről az érintett fogyasztókat az előírtak szerint értesíti a Szegedi Vízmű Zrt.
A víziközmű munkálatokat követően az érintett utcaszakasz teljes szélességű aszfaltozására is sor kerül. A tervek szerint 2023. december elejére állhat vissza a közlekedésben a megszokott rend.
A közlekedést a munkálatok idejére kihelyezett táblák, lámpák segítik, kérik, hogy az arra közlekedők fokozottan figyeljenek!