A szegedi közgyűlés pénteken hozott döntésével védelem alá helyezte a várost védő Körtöltés menti erdőket, így azt a Szent Gellért Fórum melletti területet is, ahova a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános iskola és gimnázium építését tervezi.

A rendelet szerint az erdő folyamatos karbantartásáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia, felújítása – a tájkarakter megőrzése és a biodiverzitás védelme érdekében – szakaszosan történhet, a tarvágás tilos.
    
A döntést a településkép megőrzése mellett azzal indokolták, hogy a töltések melletti összefüggő, nagyobb erdőterületek értékes természetes állapotú zöldfolyosót képeznek, fontos szerepet játszanak a klímaváltozás hatásának csökkentésében, valamint a levegőminőség javításában, elsősorban a porszennyezettség csökkentésében.
    
Nagy Sándor (Momentum) városfejlesztési alpolgármester a vita során kifejtette, az oktatási beruházás 100 méterre a tervezett helyszíntől, szintén állami tulajdonú, 3,3 hektáros, üres területen, az erdő kivágása nélkül megvalósítható.
    
Tápai Péter, a Fidesz közgyűlési frakciójának vezetője hangsúlyozta, a körtöltés mentén található kicsi facsoportok helyett Szeged levegőjének javításához sokkal nagyobb erdőkre lenne szüksége. Ehhez a területet a kormányzat fölajánlotta a város számára.
    
A közgyűlés döntött arról, hogy értékesítik az öt éve használaton kívüli belvárosi parkolóház és a hozzá kapcsolódó 13 szobás panzió épületegyüttesét. Az ingatlanra a licit 273 millió forintról indulhat.
    
Az önkormányzat az idei költségvetésből 100 millió forintot fordít a villamospálya és a felsővezeték korszerűsítésére, jövőre pedig 169 millió forintból javítják ki a 4-es villamosvonal Dugonics tér és Szivárvány kitérő közötti szakaszát, valamint előkészítik a 3/3F vonal egy részének rekonstrukcióját.
    
Elfogadták a Szegedi Közlekedési Társaság hároméves fejlesztési tervét is: egymilliárd forintból 26 trolibuszt újítanak fel 2026-ig.