A Somogyi-könyvtár változatos programokat kínál az örökségnapokhoz kapcsolódóan a bibliotéka épületén belül és „házon kívül” egyaránt: rendhagyó városi sétákkal, épületbejáró túrával várja az érdeklődőket.
Idén is izgalmas programokkal várja az érdeklődőket a Somogyi-könyvtár a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű programsorozathoz kapcsolódva, amelyet 1999 óta, számos európai országhoz hasonlóan Magyarországon is évente megrendeznek az őszi időszakban. A programsorozat célja, hogy a nyilvánosság érdeklődését a kultúra, művelődés, az építészet különböző szegmenseire irányítsa és a társadalom eltérő érdeklődésű rétegeit minél nagyobb létszámban mozgósítsa. Ennek szellemében többféle tematikus sétával készülnek Szegeden a szervezők, s mind-mind más, eddig kevésbé ismert aspektusból mutatja be a várost.
Szeptember 16-án, 16 órától az „Üvegpalota” titkai címmel, a Somogyi-könyvtár kevésbé ismert terei nyílnak majd meg a látogatók előtt egy egyórás bemutató keretében.
A Kulturális Örökség Napjai keretében két izgalmas városi sétára is várják az érdeklődőket a Somogyi-könyvtár munkatársai. „Rájuk emlékezünk” címmel Szeged legismertebb temetkezési helyén, a Belvárosi temetőben egy másfél órás séta keretében híres szegediek sírjait látogatják meg. Ezzel egy sorozat indul útjára, amelynek első alkalmával a Belvárosi temető I-V. számú parcellájában nyugvó ismert szegediekről emlékezhetnek majd meg.
Szeged legismertebb temetkezési helye a város szélén található Belvárosi temető. Az 1830-as évek közepétől napjainkig működő sírkert szegedi családok több generációjának nyújt végső nyughelyet. A városlakók mellett, Szeged jeles személyei, a vallási felekezetek tagjai (zsidó, református, evangélikus, ortodox), a háborúk hősi halottai, fegyintézet elhunytjai… sírjai itt találhatók.
A séta időtartama 1,5 óra.
A részvétel regisztrációhoz kötött.
Indulás: 2023. szeptember 16. (szombat) 10 óra
Találkozás: Belvárosi temető régi részének bejáratánál, a Bajai út és a Fonógyári út sarkán