A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történeti Intézet Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszék, valamint az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola közösen szervezi meg a Báthory István Középiskolai Történelem Tanulmányi Versenyt.

Az SZTE Gyakorló Gimnázium tanárai évek óta eredményesen készítenek fel tanulókat országos történelemi tanulmányi versenyekre, ahol szép eredményeket érnek el. Ezek közül is kiemelkedik a legrangosabb OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny), mely döntőjének rendszeres résztvevői az iskola tanulói. Ugyanez elmondható filozófia tantárgyból is. A tehetséggondozás egy régi, nagy hagyományokkal bíró folyamat az iskolában és a munkaközösségben, erre a jövőben is nagy hangsúlyt fektetnek. Az idei tanévben is minden évfolyamból jutottak már tovább (egyelőre) regionális fordulókba tanulók, mind az OKTV, mind más országos történelem versenyeken. Ennek tükrében logikus, hogy egy középiskolásoknak szóló, történelmi tanulmányi versenyt szervez az SZTE egyik tanszéke és a gyakorló gimnáziuma.