A kínai BYD elektromos autógyár menedzsmentjét leginkább az európai jogi és HR-képzések érdeklik Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetemen kancellárja szerint. Ezért az intézmény az autógyár igényeire szabott szakosított képzéseket indít. Nyolc-tíz fő számára azonban már el is kezdődött egy képzés – írja az index.hu.

A kancellár kiemelte: az egyetem több területen működik együtt a BYD-val, például az SZTE akkreditált szakértői végzik a beruházáshoz szükséges környezetvédelmi méréseket, és az SZTE Klinikai Központja ajánlatot tett az egészségügyi szolgáltatások ellátására is.
Fendler Judit hozzátette, hogy a Szegedi Tudományegyetemen működő Konfuciusz Intézetben egyre nagyobb az érdeklődés a kínai nyelvtanulás és a kulturális programok iránt.
Tájékoztatása szerint a Szegedi Tudományegyetem közel három éve képzési együttműködést kötött a kínai Hszian város egyetemével. A közös computer science képzés keretében a hallgatók két évet Szegeden, majd két évet Kínában töltenek. Miután 2023 decemberében bejelentették, hogy a BYD Szegeden építi fel európai gyárát, a hsziani egyetem jelezte, hogy fejlesztőmérnököket küldenek a dél-alföldi városba.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com