Szeged környékéről kerültek be a Természetvédelmi Mentőközpontba azok a vízimadarak, amelyek sorsa a biztos pusztulás lett volna, miután botulizmusban betegedtek meg – közölte a Szegedi Vadaspark Facebook oldalán.
Mint írták, a betegséget a Clostridium botulinum baktérium által termelt toxin okozza, amely bénulást okoz – különösen a forró napokon, pangó vizekben emelkedhet úgy meg a toxin koncentrációja, hogy az veszélyessé válik az ott élő madarakra. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani Egyesület (MME) segítségével kerültek a Mentőközpontba a lilék, cankók, egy-egy gólyatöcs, kis sirály, sőt, egy ritka fattyúszerkő is, ahol gyógykezeltük őket. A felépülésük – majd meggyűrűzésük – után immár szabadon is tudtuk engedni őket.