A május elsejei hosszú hétvégén a Fidesz szegedi szervezete is képviseltette magát Újszegeden, az Erzsébet-ligetben. Chovanecz Kata és Német Ferenc önkormányzati képviselők idén is önzetlen munkájukkal biztosították a rendezvény sikerességét. A szervezési munka mellett, ha kellett ételt főztek, illetve osztottak ki az egyéb feladatok mellett.


Német Ferenc a Szeged a Mindenem hírportálnak elmondta, úgy gondolják, hogy a képviselőknek az is feladatuk, hogy találkozzanak a szegediekkel. Ezért mind a három nap várták mindazokat, akik felkeresték őket. A három nap több mint 750 adag étel került kiosztásra, emellett sörből és üdítőből is nagyon sok fogyott. Több előadóval találkozhattak az emberek, mint például Jeszenszky Zsolttal politikai hobbistával, Halkó Petrával, a XXI. Század vezető elemzőjével pedig kitekintést lehetett nyerni Európára és a világra. Tiszteletét tette Dux László professzor is, aki a Gál Ferenc Egyetem rektora. Vele a hazai folyamatok kerültek áttekintésre.

Német Ferenc arra is kitért, hogy sikeresen teljesítették a három nap kihívásait, de sajnos voltak olyan pártok is, akik pár óránál többet nem akartak a szegediek társaságában eltölteni.

Örülök, hogy kint lehettünk, ez egy igazi csapatmunka volt, nagyon sokan jöttek el segíteni. A többi pártnál idősek, vagy fiatalok voltak, a Fidesznél viszont megvolt a generációs ív. Mindenki önzetlenül végezte munkáját, a sátorállítástól a szemét összeszedéséig mind ránk hárult. Megmutattuk ismét, hogy csapatként tudunk gondolkodni, mozogni és működni – jegyezte meg.