Dr. Csupor Dezső, az SZTE GYTK intézetvezető egyetemi tanára Hogyan kommunikálnak a növények? címmel ad elő március 26-án a Szent Györgyi Albert Agórában.

A Szent-Györgyi Albert Agóra (Meg)fogható tudomány címmel indított új előadás-sorozatot, melynek második alkalmán Dr. Csupor Dezső, az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar intézetvezető egyetemi tanára ad elő.

A gyógynövények hatásainak vizsgálata sokszor nemcsak tudományos kihívás, hanem fáradságos kutatómunka is. Néha viszont elég, ha résen vagyunk: a gyógynövények ugyanis „üzennek”, és ha olvasni tudunk a jelekből, könnyen felfedhető a gyógynövények titka, hatóanyagaik és hatásuk módja is. Ebben a nyomozó munkában bárki részt vehet, aki érdeklődéssel és figyelemmel fordul a gyógynövények világa felé.

A Szent-Györgyi Albert Agóra új előadássorozatában közelebb hozza a természettudományokat a közönséghez. A felkért eladók közérthetően beszélnek kutatási témáikról, és ami még fontosabb, eredményeikről. Dr. Csupor Dezső gyógyszerészkutató a tudományt közérthető módon a Pirulakalauz című blogján is közvetíti.

Az egyórás előadás az Agóra Informatóriumában lesz március 26-án 17:30-tól, és belépődíj nélkül látogatható – írja az egyetemi hírportál.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com