A szegedi képviselő totális háborút ígért a város polgármesterével, Botka Lászlóval szemben, ha a képviselő-testület pénteken úgy dönt, hogy megszünteti a képviselő megbízatását – írja az Index.
Szabó Bálint már előzőleg jelezte, hogy meg fogja támadni a döntést a Szegedi Törvényszéken. Úgy véli, hogy mivel a szegediektől kapott bizalmat, azt egyedül csak ők vehetik vissza. Ezt legkorábban 2024-ben, az önkormányzati választáson tudják majd megtenni.
Az önkormányzati törvény szerint Szabó Bálintnak a jogerős ítélet kézhezvétele után három napon belül értesítenie kellett volna a szegedi közgyűlést, illetve a város jegyzőjét, Martonosi Évát. A képviselő azonban ezt elmulasztotta. A politikus az Indexnek elmondta: úgy érzi, nem hibázott, hiszen a mai napig nem kapta meg írásban az ítéletet.
Mint tudjuk a város Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottsága múlt pénteken arról hozott határozatot, hogy a közgyűlés tárgyalja Szabó Bálint méltatlansági ügyét. Erről a képviselők zárt körűen fognak majd szavazni.
Az Index megkereste Martonosi Éva főjegyzőt is, akitől a protokol felől érdeklődtek. Martonosi Éva azt válaszolta, hogy a jelenlegi törvény szerint az önkormányzati képviselő tisztsége a méltatlanságot megállapító határozat meghozatalát követő napon szűnik meg, ha határozatot bíróság előtt nem támadták meg, amennyiben a méltatlanságot bíróság állapította meg, az önkormányzati képviselő tisztsége a bírósági döntésjogerőre emelkedését követő napon szűnik meg.
A válasz értelmében, amennyiben a képviselői megbízás megszűnik, utána a képviselő az állampolgárokra vonatkozó szabályok alapján léphet be az épületbe, a nyilvános testületi üléseken előzetes bejelentkezés alapján vehetnek részt. Szabó Bálint helyére – mivel kompenzációs listán jutott be a közgyűlésbe – az eredetileg bejelentett listáról a jelölő szervezet által bejelentett jelölt lép. Erre a mandátum megüresedésétől 30 nap áll rendelkezésre, vagyis időközi választást nem kell tartani.
Szabó Bálint azt is megígérte, hogy a zárt ülést Facebook oldalán fogja majd közvetíteni.