Szabó Bálintot november végén tartóztatták le közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt. Elmondása szerint ezalatt a 225 nap alatt, nagyon sok minden átértékelődött benne. Sokan érdeklődtek tőle arról, hogy milyen volt a börtönben eltöltött idő. Az interjúban erről is kérdezte a Szeged a Mindenem hírportál.
Egy magán cellában volt, ami azt jelenti, hogy nagyon szigorúan őrizték. De ne rohanjunk ennyire előre, amikor bevitték, milyen procedúrákon kellett átesni?
Amikor sikeres vállalkozóként, önkormányzati képviselőként, apaként bilincsbe kerültem, nagyon megrázó volt számomra. Ezt követően a rendőrségi kisbusz elvitt egy alagsori helységbe. Úgy éltem meg, mintha egy emeletről ledobnának a semmibe, és elveszítem magam alatt a talajt. Ezt követte az, hogy mindenemet át kellett adnom nekik, ezeket letétbe helyezték. Ezek után teljesen levetkőztettek, majd a testfelületet és a testüreget is átvizsgálták. Azokat a ruhákat adták csak vissza, melyet az intézet úgy ítélt meg, hogy nem rejt biztonsági kockázatot. Itt nem számít az, hogy valakinek véres-e a keze a gyilkosság után, vagy más bűncselekmény miatt került oda, ugyanolyan elbírálás alá kerül. Senkivel sincs kivételezés. Ezután az ember az előzetes házba kerül, majd várja azt, hogy kitűzzék a bírósági tárgyalást, amely arról dönt, hogy a hetvenkét óra őrizeten túlmenően, elrendelik-e első körben harminc napra a letartóztatást.
Meghatározták azt is, hogy az elkövetett bűncselekmény jellegére tekintettel, magas biztonsági kockázatú rabként sorolnak be (végül is behajtottam egy kék villogót használó, konvoj autói közé…). Ez egy szigorú őrzést jelent, hisz a Büntetés-végrehajtás azt feltételezi, hogy veszélyt jelentek nemcsak magamra, hanem az ott dolgozókra is. Ilyenkor mindenkitől elkülönítenek, amikor a cellát el kell hagynom, annak is szigorú feltételei vannak. Első körben ki kellett tegyem a kezemet a börtönajtó nyílásán, ahol megbilincseltek. Amikor a kezemet visszahúztam, három lépést kellett, hogy hátramenjek, csak ilyenkor nyitották ki az ajtót. Teljes mértékben el voltam zárva minden rabtól, Ezt úgy kell elképzelni, hogy amikor elhagytam a cellát, megtámasztottam a falat, és végigmotoztak. Ezt követően ketten kísértek, egyik őr előttem, a másik pedig a hátam mögött ment. Ha más rabok is tartózkodtak a folyosón, nekik a fal felé kellett fordulniuk, rám se nézhettek. Minden ilyen mozgatásnál (ők így nevezik) a vetkőzőbe kerülünk. Ott átnézik a ruházatot, azt is megnézik, hogy nincs-e rajtam seb. Ha nincs nálam ön és közveszélyes tárgy, csak akkor lehet tovább haladni.
Rabként mennyi segítséget kapott odabent?
A büntetés végrehajtásának módja rendkívül humánus, és szakszerű volt. Szigorúan betartottak minden előírást. Semmilyen enyhébb elbírálás, vagy „bratyizás” rab és fegyőr között nem volt, és nem is megengedett. Viszont ez fordítva is igaz volt. Senkit ne tévesszen meg az, amit a börtönfilmekben láthatunk, hogy bántalmazzák az elítéltet. Ilyen soha nem fordulhat elő. Fordított helyzetre viszont fel voltak készülve, ezért voltam mindig bilincsben.
Ezalatt az idő alatt, mi értékelődött át Önben?
Kevesen tudják, hogy a cella 2×4 méteres helység, amiben van egy ágy, egy asztal és egy szekrény, természetesen mindegyik vasból. Itt volt még egy illemhely, és egy mosdó is. Ezen kívül egy műanyag ülőke volt, amire le tudtam ülni. Mással nem rendelkeztem. Hogy mi értékelődött át bennem? Minden.
„Az az ember, aki oda bement, gyakorlatilag megszűnt létezni. Ebben az időszakban az egóm is megszűnt. Ha nekem akaratom lett volna, küzdöttem volna a kialakult helyzet miatt. Nagyon hamar megtanultam azt, hogyan kell saját magamat háttérbe szorítani. Ha valaki ezt meg tudja csinálni, azt tudom mondani, hogy valamivel jobban tudja magát érezni a börtönben”.
Előzőleg, mindig a saját igazamat bizonyítottam – folytatta -, így az én életemre még jobban érvényesült a börtön speciális nevelő hatása. Azt is megtanultam bent, hogy a türelemre akkor van a legnagyobb szükség, amikor a legkevesebb van belőle. Emellett még tanulnom kellett az alázatot, és a megértéssel történő hozzáállást. A fegyőrök egy nagyon magas pszichés terhelésnek vannak kitéve. Tehát, ha úgy is beszélnek velem, ami úgy érzem, hogy az emberi méltóságomat sérti, nem szabad magamra venni. Soha nem lehet tudni, hogy előzőleg milyen nehéz helyzetben kellett helyt álljanak. Nevezhetjük ezt a helyzet egy edzőteremnek is a való életbe való visszakerüléshez, és a politikai arénába, vagy a közéleti pályára való visszaérkezés előkészítőjének is.
„A politikában is az a jellemző, hogy az ember rengeteg pofont kap, és ad is. Ebből nagyon jól kizökkentett a börtönlét. Én magam nem akarok senkinek, egyetlen pofont sem adni. Ha kapom őket, azokat pedig állni fogom.”
Szabadulása után mennyire volt nehéz visszailleszkedni a való életbe?
El kell most már azt hinnem, hogy nagyjából ugyanannyi idő kell a kinti életben ahhoz, hogy visszailleszkedjek a társadalomba, mint amennyi időt börtönben töltöttem. Az első ünnepeimet, amit már nem ott töltök, nehéz lesz megélni, de úgy gondolom, hogy a szakemberek segítségével fel tudtam készülni. Több mint negyven napja kint vagyok a börtönből, és azt tudom mondani, hogy jó úton járok, talán előrébb is tartok, mint ahogy az elvárható lenne. Nincsenek nagy törések, ingadozások bennem, de nagyon fura a börtön biztonsága után egy teljesen bizonytalan helyzetbe belekerülni. Az volt a szerencsém, hogy rengetegen tartottak „szeretetpárnákat” körülöttem. Így nem a budapesti utcák aszfaltjaira estem, hanem a szüleim karjaiba, a barátaim ölelésébe, és a családom szeretetébe. A terápia pedig számomra az aktivitásban nyilvánul meg. Inkább embertársaim felé nyitva dolgozom fel az engem ért traumákat.