A Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság megszavazta azt az előterjesztést, hogy Szabó Bálint méltatlanná vált az önkormányzati képviselői posztjára. A dolog pikantériája, hogy erről csak utólag értesítették a még képviselőt, a bizottsági ülésről pedig a mai napig nem kapta meg a teljes jegyzőkönyvet. A kialakult helyzetről beszélgetett Szabó Bálinttal a Szeged a Mindenem hírportál.
Várható volt ez a lépés. Mit szól a kialakult helyzethez?
Szabadulásomat követően Botka László azonnal megüzente, hogy képviselői mandátumomtól is meg kíván fosztani. A szegediek nyilván emlékeznek rá, hogy a hivatalos önkormányzati újságban már a nyár elején erről értekezett a polgármester beosztottja, a főjegyző. Ami a jelenlegi állapotot illeti: erre az esetre is igaz, ha az érintett kéri, nyugodtan tarthatnak nyílt ülést, de nyilván ettől félnek. Az első probléma azzal van, hogy a bizottsági ülésről és az előterjesztésről is csak utólag kaptam értesítést, így meg sem kérdeztek arról, hogy a saját ügyemről mit gondolok.
Úgy látszik, hogy a Botka László vezette szocialista többségű önkormányzat, ha lehetősége van rá, ugyanúgy leszámol politikai ellenfeleivel, ahogy mások is teszik. Botka László itt és most kiiktatna a szegedi közéletből. A jelenlegi polgármester most érezte elérkezettnek az időt ahhoz, hogy az elmúlt évek ügyeiért, valamint politikai tevékenységemért elégtételt vegyen és leszámoljon. Ha lenne benne bátorság, akkor ezt nem egy alagsori bizottsági ülésen tárgyaltatná zárt ajtók mögött, de láthatjuk azt, hogy Botka Lászlónál ez a demokrácia sajátos értelmezése.
Beszélnünk kell arról is, hogy hogyan tovább.
Nem tartom abszolút legitimnek és törvényesnek sem az eljárást, sem a döntést. Az önkormányzati törvény úgy fogalmaz, hogy akit jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, és méltatlanná vált, azt meg lehet fosztani a mandátumától. Szabadságvesztésre valóban ítéltek engem is, bár felfüggesztettre. Ami ennél jóval fontosabb, az a másik feltétel: arról kell a képviselőknek dönteniük, hogy méltatlanná váltam-e. Ez minden képviselő személyes döntése kell, hogy legyen. A választásnak a lehetőségét sem hagyta, nem adta meg a polgármester. Ami ennél még durvább, hogy a törvényesség őreként funkcionáló főjegyző félretájékoztatja a képviselőket, így félre is viszi az ügyet. Az a helyzet állt elő, hogy nyilván jogászok vitatkoznak arról, hogy mit lehet tenni. Mivel a képviselők nagyobb része nem jogász, ezért ők a főjegyző véleményére hagyatkoznak. Nem teszik ezt jól.
Sem a jogi bizottság döntését, sem pedig a közgyűlés esetleges pénteki határozatát nem tartom jogszerűnek, ezért ha kell, bírósági úton fogom megtámadni azt. A mandátumomtól kizárólag a szegediek foszthatnak meg, hisz tőlük is kaptam. Erről a 2024-es önkormányzati választáson fognak dönteni a választók.
Úgy tudjuk, hogy erről a közgyűlés zártan fog majd dönteni. Mennyire tartja ezt etikusnak?
Abszolút nem tartom annak, hiszen személyi kérdésekben lehet nyílt ülést tartani abban az esetben, ha az érintett ezt kéri, vagy kifejezetten hozzájárul. Én ezt kifejezetten javaslom, ragaszkodom hozzá, hiszen ez nem magánügy, hanem közügy. Arról, hogy valaki méltatlan vagy nem az önkormányzati képviselőségre, igenis a nyilvánosság előtt kell vitázni, ez a demokrácia lényege. A pénteki közgyűlésre azt javaslom a polgármesternek, hogy vonja vissza az előterjesztést. Amennyiben mégis napirendre tűzi, abban az esetben kizárólag a nyilvánosság előtti üléshez járulok hozzá. Minden más eljárást, jogsértőnek tartok.