Mint ismert, Szegeden a közgyűlés szeptember 22-én úgy szavazott, hogy Szabó Bálint méltatlan arra, hogy továbbra is képviselő maradjon. Igen ám, de nem eszik ezt olyan forrón. A képviselő bírósági úton támadta meg a közgyűlés döntését, és amíg törvényes határozat nincs arról, hogy méltatlan, minden jogkör felhatalmazza arra, hogy folytassa munkáját.

Szabó Bálint elmondta a Szeged a Mindenem hírportálnak, nem hátrafelé kell nézni, hisz nem arra halad az ember. Nem árt arra emlékeztetni viszont a szegedieket, ami szeptember 22-én történt a városházán. Ezt nem lehet másnak nevezni, mint a demokrácia megcsúfolásának. Nem csupán azért, mert a demokratikusan megválasztott képviselőtől Botka László el akarta venni a megszerzett mandátumot, hanem azért is, ahogyan tette. A zárt ülésen a lehető legkevesebb szót adta az érintettnek a saját maga megvédésére. Amikor az egyik oldalon a jogállamot támadják magukat ellenzékinek mondó politikusok, először a saját házuk táján kellene söprögetni. A magyar bíróságok is lehetővé teszik azt, ha valaki egy ügyben a vádlottak padjára kerül, az képviselhesse, megvédhesse saját magát. Botka László ezt a lehetőséget sem adta meg, ennyit lehet elmondani az ő általa vezetett ülésről és a sokat hirdetett szolidaritásról.

„Miközben Botka Lászlónak köszönhetően a teljes magyar sajtót bejárta, hogy megszűntem képviselő lenni, lehetővé tették azt, hogy ugyanezen a napon részt vegyek a szavazáson, majd használhattam a képviselői irodámat is, illetve a következő héten a Pénzügyi Bizottság ülésén is teljes joggal elmondhattam képviselőként a véleményemet.”

Szabó Bálint az is elárulta, hogy amikor legközelebb ment a képviselői irodájába dolgozni, arra hivatkoztak, hogy felújítási munkálatok kezdődtek. Az érdekesség a dologban viszont az, hogy ezt az irodát Szabó Bálint önkormányzati képviselő szokta jóformán egymaga használni, hisz másoknak nem ezen a helyen van irodájuk. De úgy néz ki, hogy a polgármester biztosítani szeretné azt, hogy továbbra is „méltó módon” tudjon dolgozni.

„Miközben szidja az ellenzék a kormányt, hogy kordont épít a Karmelita kolostor körül, aközben a polgármester az őt kritizáló képviselő irodájában felújítást kezd. A döntés meghozatala utáni szerdán a Szegedi Törvényszéken bepereltem a Botka László vezette szegedi kétharmados szocialista többségű közgyűlést. Azt kérem a bíróságtól, hogy ezt a döntést semmisítsék meg, és helyezzék hatályon kívül. Amíg ez a per nem zárul le, a jogszabályok értelmében képviselőnek tartom magamat.”

Végezetül a képviselő azt is elárulta, hogy ami a jövőt illeti, Szegeden is elkezdődött a változás. Ezért az ITT AZ IDŐ Közéleti Egyesülettel mind a húsz körzetben kiválasztották azokat a képviselőjelölteket, akik indulnak majd a jövő évi önkormányzati választáson. Még az ősz folyamán bemutatják az egyes városrészekben, hogy mit ajánlanak Szeged városának. Ezek közül érdemes megemlíteni, amiről már beszámoltunk: Lázár János építési és közlekedési miniszter segítségét kérték abban, hogy a Bertalan híd minkét lábánál alakítsanak ki parkolókat. Valószínű, hogy nem azon a pár millió forinton fog múlni az állam részéről, hogy az állagmegóvási munkák elvégzését követően az önkormányzat saját hatáskörben pótolja azt a mulasztását, amit az elmúlt tizenöt évben nem tett meg. Újszegeden és Felsővároson is legyenek ingyenes parkolók kialakítva az ott élők részére, illetve az ott parkolni szándékozóknak.