A tavalyi és az idei évben kettős évfordulót ünnepelt/ ünnepel a Somogyi-könyvtár. 140 év: 2023-ban ünnepelte a Somogyi-könyvtár fennállásának 140. évét.

A Királynapokként emlegetett esemény során Ferenc József Szegedre látogatott, hogy megszemlélje az árvíz által sújtott város újjáépítését. Az uralkodó három napos Szegeden tartózkodásának ideje alatt
számos intézményt megalapított, így a könyvtárat is.

40 év: A Somogyi-könyvtár egészen 1984-ig működött a Kultúrpalotában, a múzeummal együtt. 1984 júniusában, éppen 40 évvel ezelőtt azonban új otthont kapott az intézmény, a Dóm téri Üvegpalotaként emlegetett épületet, ahol jelenleg is működik.

A kettős évfordulóra emlékezve a könyvtár interaktív, pontgyűjtő játékot hirdet, amelynek – az élmény mellett – célja a könyvtár különböző szolgáltatásainak minél szélesebb körben való megismertetése. Szolgáltatásaik nagy része beiratkozott olvasóink számára már ismerős lehet, de különleges kampányfeladatokkal, nevezetes napokra szervezett akciókkal igyekeznek törzsolvasóink számára is izgalmassá tenni a játékban való részvételt.

A játék 2024. január 19-től 2024. június 6-ig tart. A játékban való részvétel a központi könyvtárban és a Somogyi-könyvtár bármely fiókkönyvtárában lehetséges. A játékban életkori megkötés nélkül bárki részt vehet, aki a játék ideje alatt érvényes olvasójeggyel rendelkezik. Amennyiben a játékos olvasójegye a pontgyűjtő akció ideje alatt lejár, arról tájékoztatást kap személyesen az adott könyvtárban, vagy a játék online felületén.

Akik a játékban 40 pontot összegyűjtik és leadják a pontgyűjtő füzetüket, azok részt vesznek a sorsoláson, ahol értékes nyeremények találnak majd gazdára. Egyszerre akár több pontgyűjtő füzettel, azaz többszöri 40 pont összegyűjtésével is játszhatnak, növelve ezzel az esélyüket a sorsoláson.

A játék részletes szabályzata elérhető a Somogyi-könyvtár honlapján:
https://www.sk-szeged.hu/pont140/
A játéknak kabalafigurája is van: Somit, a rókát Pilcz Roland alkotta meg.
Somi, a róka Facebook-profilja: https://www.facebook.com/profile.php?id=61555321456183