Sokan izgulhattak akkor, amikor bejelentették a felvételi ponthatárokat. Janicsák Veca álma teljesült, felvételt nyert Szegedr – számolt be róla az énekesnő, közösségi oldalán.
Fotó: TV2
Az elmúlt félévben sokan kérdeztétek mit tanulok, mire készülök, de akkor még nem láttam elérkezettnek az időt, hogy megosszam. Tegnap viszont megtörtént az, amiről csak álmodni mertem néhány éve és szeretném Veletek is megosztani. Felvettek a Szegedi Tudományegyetem államilag finanszírozott pszichológia szakára, levelezőn.
Arra is kitért, hogy számára ez hatalmas dolog és nem csak a magas ponthatárok miatt, hanem azért is, mert ilyenkor bebizonyosodik, hogy bizonyos dolgoknak egy adott ponton jön el az ideje. Nem lehet felgyorsítani, nem lehet átugrani fejezeteket, feladni pedig végképp nem szabad.
Hálás azért is, mert a családja mellett, már jó ideje olyan barátok, olyan pár, olyan közeg veszi körül, ahol a sikeréért szurkolnak, ahol adják és elfogadják a támogatást. Ebben a körben, pedig mindenki igyekszik nem elfelejteni, hogy ez a burok, ez a kölcsönös szeretet és lojalitás, a legnagyobb kincsünk – írta.