A több egyetemi kart is érintő rakétaépítő-projekt fontos állomás azon az úton, amely komoly légkörkutatási probléma megoldásához is vezethet. A hallgatók a rakétatervezés és -építés során az egyetemen tanultakat is hasznosíthatják, illetve a gyakorlatban próbálhatják ki elméleti ismereteiket.

A csapat nagy része, a könnyen megjegyezhető és markáns név, a saját honlap, a lelkesedés és egy kiváló mentor-oktató már rendelkezésre áll. A küldetés célja sem kisebb, mint a névrokon jediké volt, így a Szegedi Tudományegyetem hallgatóiból álló SZTE Skywalkers joggal reménykedhet, hogy sikeres lesz a küldetése. A rakéta projekt hosszútávú célja a hallgatók fejlesztésén és motivációján túl az, hogy megoldjon egy általános, a légkörvizsgálatot érintő problémát is.
A ballonok 70 kilométeres távolságba nem tudnak felmenni, a műholdak nem tudnak ilyen alacsonyan vizsgálni, tehát van a légkörnek egy olyan rétege, amelyet jelenleg nem tudunk vizsgálni. Ebből következett az ötlet, hogy mi lenne, ha építenénk egy hibrid hajtású rakétát, amivel fel tudunk menni a légkörnek ebbe a rétegébe és vizsgálódni tudunk – árulta el a projekt létrejöttének célját Pappné Dr. Sziládi Katalin, az SZTE Mérnöki Kar Gépészeti Intézet főiskolai docense.
A távlati célhoz vezető úton jó állomások lehetnek azok a hallgatói versenyek, amelyek összefogják és motiválják a terület iránt érdeklődő egyetemistákat. Ezek közül a legjelentősebb megmérettetés, a portugáliai EuRoc, amelyre egész Európából érkeznek egyetemi csapatok. A Szegedi Tudományegyetem hallgatói a több kategória közül a szilárd hajtóanyagos versenyszámban, a 3000 méteres magasságot megcélzó kategóriára készülnek.
SZTE