A nemzeti konzultáció fontosságáról tartott sajtótájékoztatót Mihálffy Béla, Szeged és a Homokhátság országgyűlési képviselője. A politikus arról is beszámolt, mikor kezdődik Szegeden és a Homokhátságon a nemzeti konzultációs ívek kézbesítése.

Az országgyűlési képviselő beszéde elején kiemelte, hogy a válságok korában élünk: egymás után és egymással egyidőben jelennek meg súlyos válságok. Ezek közé sorolható a Covid, a háború vagy a szankciók.
Ilyen nehéz helyzetben rendkívül fontos, hogy egyetértési pontokat alakítsunk ki, és közösen döntsünk a céljainkról – fogalmazott Mihálffy Béla.
Úgy folytatta, hogy ezért a Fidesz-KDNP frakciószövetség felkérésére a kormány a 13. alkalommal nemzeti konzultációt indított. A „Magyarország megtudja csinálni” címmel indított konzultáció az új gazdaságpolitikáról szól – tette hozzá a politikus.
A kormány céljai világosak: a jövedelmek növelése, a megfizethető lakhatás megteremtése, a kis- és középvállalkozók támogatása és a 13. havi nyugdíj megvédése és állandósítása.
„Mi azt gondoljuk, hogy Magyarország sikerének a kulcsa a gazdasági semlegesség vagyis az, hogy a kereskedelem, beruházások, energetikai piacok területén minden irányba kapcsolatokat, együttműködéseket akarunk építeni.” – foglalta össze Mihálffy Béla.
A mi célunk az tehát, hogy egyetértési pontokat alakítsunk ki, ezért kérem hogy vegyenek részt a nemzeti konzultációban.
Az országgyűlési képviselő a elmondta, hogy a nemzeti konzultációs ívek postázása ennek a hétnek a végén kezdődik Szegeden és a Homokhátságon.
Arra kérek minden szegedi és homokhátsági választópolgárt, hogy töltse ki és küldje meg a kormány részére a nemzeti konzultációs íveket, mert csak akkor tudjuk a magyar érdekeket megvédeni, ha azt látják Brüsszelben, hogy a magyarok a kormány mögött állnak – hangsúlyozta Mihálffy Béla.
Kiemelte, ha nem mi döntünk, akkor Brüsszel, és alázatos magyar szolgái döntenek helyettünk. Ezért döntsünk mi a saját sorsunkról! Vegyünk részt minél többen a nemzeti konzultációban – zárta gondolatait.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.