A szombati nap tartották Szegeden, a „Közlekedik a család” közlekedés biztonsági vetélkedőt. Arról, hogy a versenyzőknek milyen akadályokkal kellett megküzdeniük Vad Róbert, a Csongrád-Csanád Vármegyei Balesetmegelőzeési Bizottság kiemelt főelőadója, titkára számolt be a Szeged a Mindenem hírportálnak.


Vad Róbert elmondta, nagyon fontos, hogy a közlekedők minden rétegét megszólítsák, viszont minden korosztályt a saját nyelvén kell elérni. Ez a mai nap bizonyítja, hogy a legkisebbektől kezdve sokan tesznek azért, hogy a közlekedés biztonságos legyen.

Arra is kitért, hogy a megnyitón sok ismerős arccal találkozott, ami azt jelenti, hogy hogy lehet tanulni ebből a versenyből, emellett még jól is érezik magukat. A nap folyamán lévő feladatok három részből álltak. Az elméleti résszel kezdtek a családok, melynek során egy KRESZ és egy elsősegélynyújtás feladatlapot töltöttek ki. A nap második része pedig a gyakorlati feladatok végrehajtásáról szólt. A felnőttek egy Skoda Kamiq gépjárművel ügyességi feladatokat hajtottak végre, a család gyermek tagjai pedig kerékpáros ügyességi pályán teljesítettek. A mai nap dobogós helyezettjei 40 ezer, 60 ezer, és 80 ezer forintos vásárlási utalvánnyal gazdagodtak. A legeredményesebb család pedig Csongrád-Csanád vármegyét fogja képviselni, az országos döntőn.