Bizony el kell fogadnunk azt, hogy a beszédünk meghatározza a személyiségünket. Ha már valakivel váltunk pár mondatot, a másikban körvonalazódik egy vélemény. De vajon foglalkozunk azzal, hogy odafigyeljünk erre is, vagy egyszerűen véka alá seperjük? Tápler Zita beszédmentorral erről is beszélgetett a Szeged a Mindenem hírportál.

Legelőször szeretném azt megkérdezni, hogy mit jelent a beszédmentor?
Ez egy új szóösszetétel, amit nagy valószínűséggel én hozhattam létre. Sokan nem tudják, de Mentor volt Odüsszeusz legjobb barátja és tanácsadója. A beszédmentor története az anyává válásom idejéig húzódik vissza. Az anyai szerep mellett/alatt kerestem valami kihívást, amire a férjem hozta a megoldást. Ő elkezdte fejleszteni a retorikai képességét, mert úgy érezte, hogy mint vállalkozó és vezető, erre szüksége van. Nagyon megtetszett az a terület, ahová ment, és elhatároztam, hogy én is követem őt. Előtte már volt tizenöt éves pedagógiai gyakorlatom, tehát nem állt messze tőlem a retorika. Ebben a közösségben mentoráltuk is egymást. Az idők során olyan visszajelzéseket kaptam, hogy ezt vinnem kellene tovább oly annyira, hogy érdemes lenne professzionális szintre emelnem. Ez a rövid története annak, hogyan alakult ki a beszédmentor. Első sorban retorikai készségek fejlesztésével foglalkozom.
Nagyon sokrétű ember vagy, hisz említetted a pedagógiai ismereteidet, de a vízilabdában is kimagasló eredményeket értél el. A sporttól hogyan vezetett eddig az utad?
A sport annyira fókuszba tette az életemet, hogy amikor pályaválasztás előtt álltam, egyetlen célom volt, hogy az akkori csapatom után tudjak menni Budapestre. A vízilabdások többsége az ELTE felé ment, biológiai-testnevelés szakra. Bennem az a vágy égett akkor, hogy szerettem volna tanulni is, és vízilabdázni is egyszerre. Ahogy befejeztem a profi pályafutásomat, Szegeden helyezkedtem el a felnőtt oktatásban. Voltak olyan alkalmak, amikor idősebbeket és talán tőlem tapasztaltabbakat is tanítottam friss diplomásként. Itt meg kellett tanulnom egy olyan előadói készséget, amellyel élvezetessé tudom tenni az óráimat és még tanulnak is. Ráadásul azt a félelmet is le kellett vetkőzzem, ami ilyenkor minden oktatóban benne van. Emiatt kezdtem el komolyabban foglalkozni a kommunikációval és az előadói készségém fejlesztésével. Így utólag azt látom, hogy az élet nagyon szépen terelgetett ebbe az irányba. Sőt a sportolói tapasztalataimat maximálisan tudom kamatoztatni a retorika adta lámpaláz csillapítás területén is.
Mennyire beszélünk mi magyarok helyesen?
Azt szoktam mondani, hogy a szüleink megtanítanak minket arra, hogy hogyan képezzük a hangot,
majd szavakat és mondatokat. De! Hogy a beszédünket hatékonyan tudjuk használni, arra már nincs lehetőségünk. Anno még volt a tananyagban retorika. Babits mondása szerint a retorika gondolkodni és beszélni tanít. Itt fontos megemlíteni, hogy a retorika nem egyenlő a szónoklattal. A retorika többek között megtanítja, hogy a beszéd hogyan legyen hatékony, lényegre törő, logikus és mindenki számára érthető. Sajnos, ebben nem vagyunk gyakorlottak. Az angliai oktatási rendszerben a mai napig benne van a retorika. Vannak olyan ismerőseim, ahol a karácsonyi beszédeket tizenévesek mondják, hisz ebben szocializálódtak. Itthon már általános iskolában prezentációt tartanak a gyerekek. Ezzel nem is lenne probléma, de azzal már igen, hogy kutatások szerint a nyilvános beszéd a halálfélelem listáján igen előkelő helyet foglal el. Tehát ha a gyermeket minden tudás nélkül beletesszük egy ilyen szituációba, az 100% ban, a kellemetlen tapasztalat miatt, szorongást fog kiváltani a későbbiekben. Az pedig hatással van a jelenükre és a jövőjükre is. Összességében ki kell mondani azt, hogy ezen a téren Magyarország hátránnyal indul. Pedig a beszédünk hozzá tartozik a mindennapi kapcsolódásokhoz, hisz a kommunikáció az emberi fejlődés alapja. Ha már az iskolában sérül a gyermek kommunikációja akkor még nagyobb hátránnyal indul.
Mint említetted, fontos a beszédünk. Térjünk arra vissza, ha valaki több ember előtt beszél. Vannak olyan módszerek, melyekkel meg tudjuk erősíteni a beszédünket. Mik ezek?
Először is azt tapasztalom, hogy nagyon sokszor hosszú mondatokban beszélünk. Emiatt a hallgató nem tud fellélegezni, hisz folyamatosan arra fókuszál, hogy mit akar mondani a másik. Ebben az esetben egy idő után a hallgató “elveszti a fonalat”. A hatékonyság egyik alapköve az, hogy merjünk letenni pontokat. Amikor a beszédemben leviszem a hangsúlyt, azzal jelzem a másik számára, hogy itt vége van egy gondolatomnak. Ha van még mondanivalóm, akkor folytathatom tovább. Érdemes odafigyelni arra, hogy egy mondat maximum 8-10 másodperces legyen. A másik lényeges momentuma a beszédünknek, hogy gondoljuk át, hogy mit is szeretnénk mondani. Mi a célja a beszédünknek? Számtalanszor találkozom azzal a szituációval, hogy mindenféle töltelékszavakat kerülnek a mondat elejére, mert még lehet nem is igazán tudja a beszélő, hogy mit szeretne válaszolni. De fenntartja a látszatot, hisz beszél és közben gondolkodik a mondandóján. Csupán azért mert félünk a csendtől… Ez is csak egy kellemetlen régi emlék miatt, szokásként használjuk. Lásd vizsga szituációk… “csak mondj valamit!”
Ahogy figyeltelek, néztem azt, ahogy beszéd közben gesztikulálsz, akár a testedet is belehelyezed a mondanivalódba. Mennyire áll ez közel vagy távol hozzánk?
Sajnos ez nagyon távol áll tőlünk. Kutatások szerint hatvan százalék a nonverbális kommunikációnk a teljes kommunikációnkhoz képest. Az információ, amit kimondok, az csak hét százalék és az, hogy hogyan teszem ezt a hangommal, az harminchárom százalék. Ha beszélgetés közben valaki azonnal keresztbe teszi a kezét, egy elzárkózást mutat, pedig ő csak a saját maga félelmét szeretné csillapítani. Hiába mond nagyon szép és hasznos dolgokat, ha a non verbális kommunikációja nem egészíti ki a mondandóját. Nehezen tudjuk feloldani a testünket, mert ez tényleg egy védelmi mechanizmus. Az idegrendszerünk pont erre van, hogy megvédjen bennünket a váratlan és kellemetlen helyzetektől. Viszont, ha valaki hatékonyan szeretne beszélni, ezzel is foglalkozni kell.
Egy beszélgetésben lényeges az is, hogy nyitottak legyünk a másik felé. Mennyire sikerül ezt nekünk véghezvinni?
Védelemre vagyunk berendezkedve. Kutatások bizonyítják, hogy a vevő ( a hallgató fél) csak harminc százalékban hallja meg azt, amit mondok. Ennek az oka az, hogy miközben hallgat, azon gondolkodik, hogy mit akar majd válaszolni. Azt kell mondani, hogy már be van zárkózva a saját gondolatvilágába. Abban az esetben ha nem azon gondolkodik, hogy mit válaszoljon, akkor elindul(hat) a saját maga “mozija”. A hallott információkat rögtön a saját életére vetíti, miközben hallgatja a másikat. Összességében a beszéd a figyelemmel kezdődik. Akarok-e illetve tudok-e úgy figyelni a másikra, hogy kizárom a “szűrőimet”. Számomra a nyitottság = a figyelemmel.