Fái Bernadett hírszerkesztő kedves hangját minden nap hallhatjuk, a Rádió 88 műsorában. A hírek világában viszont nem mindig olyan könnyű eligazodni. A rádiózásról és életéről kérdezte Fái Bernadettet a Szeged a mindenem hírportál.
Már gyermekkorodban saját kezűleg írt híreket olvastál fel nagymamádnak. Mi ösztönzött akkor erre téged?
Mindig érdekeltek az olyan hivatások, ahol lehet szerepelni. Óvodás koromban nagyon sokáig régész szerettem volna lenni, de általános iskolás koromban ezt felváltotta a színészet, az újságírás, vagy a tanári szakma. A nagyszüleim mindig nézték a híradót, nekem pedig nagyon tetszett, hogy ül egy ember, és az a feladata, hogy felolvassa a híreket. Egy nyári szünetben, amikor nagymamámnál voltam, kezdtem el híreket írni és felolvasni neki. Egyre emlékszem is, az arról szólt, hogy egy paradicsomot szállító kamion ütközött. Természetesen az egész rakomány szétgurult. Aztán általános iskolában is végigkísért a szereplés, hisz minden ünnepségen én konferáltam. Mellette drámaórákra is jártam, volt olyan, hogy konferáltam, de az előadásban is szerepeltem. Énekkaros is voltam. Amire nagyon büszke vagyok, hogy szép kiejtésből egy országos versenyt is nyertem. Ezek számomra előrevetítették azt, hogy ezen a pályán fogok majd elindulni. Én Szegeden születtem, és nagyon örülök annak, hogy nem más városban tanultam.
2015-ben a Civil Hang Stúdióban szólaltál meg első alkalommal. Milyen élmény volt ez számodra?
Három hónapja jártam egyetemre abban az évben, és az egyik tanárom, Boros Tamás megkérdezte, hogy lenne-e kedvem műsort vezetni egy újonnan indult szegedi rádióban. Természetesen igent mondtam, hisz a szembejövő lehetőségeket érdemes mindig kihasználni. Ezalatt az egy év alatt, nagyon sokat tanultam. Ott szólaltam meg egyedül is, és úgy is, hogy hárman vezettünk műsort. Ekkor készítettem életem első rádiós riportjait, interjúit, természetesen a hanganyag vágását is megtanulhattam. Amikor a rádióban beszélek, soha nem gondolok bele abba, hogy hányan hallgathatnak. Elképzelek egy kitalált személyt, és ez nekem sokat segít. A legelső megszólalásom azért volt könnyebb, mert nem egyedül kellett ezt tegyem, hisz volt mellettem másik két műsorvezető, akik már gyakorlottak voltak. Így rájuk tudtam hagyatkozni. Önállóan egy reggel 6 órától 10 óráig tartó sávot vezettem, abba meg tényleg nem gondoltam bele, hogy hány ember hallgathat.
Jött az életedbe egy olyan dolog, hogy elmehettél külföldre, egy sport és szabadidős parkba több hónapra. Hogy jött ez a lehetőség?
Már gimnáziumban hallottam a Camp Leaders programról. Három hónapot kell kint dolgozni egy gyermektáborban, Amerikában. Így az ott megkeresett pénzből, egy hónapot lehet utazni. 2017. nyarán mentem ki, egyetemistaként. Nagyon gyönyörű nyár volt, hisz olyan barátokat ismertem meg, akikkel azóta is jóban vagyunk. Nagyon sok olyan is van, akikkel rendszeresen találkozunk. Három hónapot Arkansas-ban voltam, takarítani kellett a táborban. Hétszáz személyzetesre kétezer gyerek jutott egy héten. A tábort úgy kell elképzelni, hogy 10 perc volt az egyik végéből a másikba eljutni. Rengeteg sportlehetőség volt. Úgy kellett dolgozzunk, hogy a telefonjaink csak szabadnapjainkon lehettek nálunk, ami két hetente csak egyszer volt. Egy gépteremből tudtuk tartani a kapcsolatot az itthon levőkkel. Ennek viszont az volt a hozadéka, hogy nagyon sok dolgot tudtunk együtt csinálni, munka mellett. Sokat beszélgettünk, emellett én minden egyes napomról naplót írtam. Sokat leveleztem az otthon lévőkkel, sajnos manapság már egyre ritkábban tapasztaljuk azt, hogy milyen levelet kapni. Amikor véget ért a tábor, 19 napot utazgattunk Amerikában. Pont a születésnapomon, augusztus 25-én indultunk útnak. A barátaim egy sütőpapírra írták fel, hogy 1000 lájkot kell, összegyűjtsek, ha nem sikerül, én fizetem az estéjüket, Las Vegas-ban. Tervük nem sikerült, hisz két óra alatt összejött. Nagyon jóleső érzés volt, hogy teljesen idegen emberek osztották meg ezt a posztot, és írtak kedves üzeneteket. Természetesen erre a sütőpapírra különböző feladatokat írtak, hogy miket kell majd megcsináljak. Szökőkútban kellett táncolni, viszkit szerezni egy idegentől, és még hasonló feladatok voltak rajta. Annyira kedvesek voltak azt is elintézték, hogy köszöntsön a pilóta. Mai napig itt cseng a fülemben, amit bemondott. Húsz perc múlva elkezdjük a leszállást. Van a gépen egy lány, aki mai ünnepli a 22. születésnapját. Bernadett te vagy az, boldog szülinapot. Csodálatos dolog volt, hisz jobban örülök mindig az élményeknek, mint a tárgyi ajándékoknak.
Ezt követően dolgoztál egy évet a Szeged Városi TV kötelékében, majd 2019-ben a Rádió 88-hoz kerülték, mint hírszerkesztő és riporter. Hogyan telik egy hírszerkesztő napja?
Minden nap más, pont ezért nincs napi rutinom, amit hiányolok is néha. Alapvetően délutános hírszerkesztő vagyok, egy órától hat óráig dolgozom. Ha pedig riporter vagyok, akkor reggel nyolcra kell menjek, és négy óráig dolgozom. Ha pedig Nagy Ágit helyettesítem, akkor ő reggel öt órától egy óráig van bent. A hétvégi hírszerkesztésnél pedig ismét más a munkaidőm. Lehet, hogy más összezavarodna, de nekem tényleg minden napom más. Mondjuk soha nem voltam egy korán kelő típus, és szeretek bőséges reggelivel elindulni. A hírszerkesztési munka úgy kezdődik, hogy megnyitom a hírportálokat. Ezek után írok szegedi, belföldi és színes híreket. Minden órában friss híreink vannak, egészen délutón öt óráig. Természetesen riportokat is készítek, ha nem is vagyok riporter. Este hat órakor megyek el, ezalatt az egy óra alatt állítom össze, az éjszakai híreket. Egy olyan jó csapattal dolgozok együtt, hogy a szabadidőnket is együtt töltjük. Ritka az olyan, hogy a kollegákkal baráti viszony alakuljon ki, de ez itt megvan. Emellett rengeteg csapatépítő programunk is van. Szerintem fontos egy munkahelyen, hogy a vezetőség ne a főnököd legyen, hanem inkább vezető. Nálunk ez megvan, és érződik is.
Hétvégére nem zsong a fejed a sok hírtől?
Tud sok lenni, éppen ezért szabadnapomon nem olvasok híreket. Emlékszem, a Covid nagyon megterhelt. Amikor kijöttek az első hírek, hogy a kollégistáknak haza kell költözni, vagy lezárják az országot, ezeket én mondtam be. Rádiósként ez nagy dolog, hisz nagyon sokan hallgatták. Nyilván emberként engem is nagyon megterhelt. Ilyen hírek már nincsenek, így egyel könnyebb. Ha szabadnapom után bemegyek a rádióba, az összes hírt, amiről lemaradtam, átolvasom. Csak így tudok mindennel képben lenni.
Mit jelent számodra, egy ilyen elismert rádióban dolgozni?
Ami legelőször eszembe jut, a család. Szlogenünktől függetlenül tényleg az életem része a rádió. Mindenkivel nagyon családias a viszonyom. Még a vezetőséggel szemben sincs megtorpanás, ha valamit szeretnék nekik mondani. Néha színekben látom a világot. Ha a rádióra gondolok, a napfelkeltének a színei jelennek meg.
Hogyan értékeled a saját életedet?
Most érzem az életemet a legkiegyensúlyozottabbnak, így huszonhét évesen. Az elmúlt időben sokat foglalkoztam magammal, akár a mentális egészségemmel, vagy a testedzésekkel. Mai napig járok edzeni, mellette jógázok is. Úgy gondolom, hogy a testnek, a léleknek és az elmének, mindig összhangban kell lenniük. Nem lehet valamelyiket elhanyagolni, mert borul az ember. Most alapvetően boldog vagyok. Ilyen még nem volt, hisz mindig valami, vagy valaki miatt voltam csak boldog.
Mit üzennél rádiós kollegáidnak?
A rádiózásnak van jövője!
