Nagy Gerzson Meddig él egy anya és Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényének közös bemutatóján a meghívott szerzőkkel egy harmadik író, Bendl Vera fog beszélgetni 2025. március 19-én 17 órai kezdettel a Somogyi-könyvtárban.

A civilben könyvvizsgálóként dolgozó Nagy Gerzson 2018-ban kezdett publikálni irodalmi lapokban, első, Délután apámmal című könyve 2020-ban jelent meg. Legújabb, a Kalligram Kiadó gondozásában tavaly megjelent Meddig él egy anya című regényében alig látszó, hétköznapi árulások követik egymást, mindennapi helyzetek, amelyekből mégsem lehet cserbenhagyás nélkül szabadulni. Mindenki megfizet az árulásért, amit akár önvédelemből, akár szeretetvágyból követett el, és mindenkinek a maga módján jut ki az egyénileg rászabott szenvedés.

A Schillinger Gyöngyvér közjegyzőhelyettesként dolgozik, öt éve publikál különböző szépirodalmi folyóiratokban. Első regénye 2024-ban jelent meg Rohadjon meg az összes címmel a Kalligram Kiadónál. Művében minden benne van, ami az úgynevezett letehetetlen könyvekhez kell: jó karakterek, fordulatok, szex, sikkasztás, botrány. És ott van az is, amit az úgynevezett nagy írók tudnak: a hajszálpontos lélektan, a hiteles nyelv, az emberi sorsok megértése, és a szembenézés a világ romlásával.

A két szerzővel március 19-én szerdán 17 órától Bendl Vera író, szerkesztő beszélget a Somogyi-könyvtár első emeletén a megjelent regényekről és az írói pálya perspektíváiról. A könyveket a helyszínen árusítani fogják, és dedikáltatni is lehet a szerzőkkel. Az esemény egyik különlegessége, hogy a meghívott írók egy rövid időre alkalmi könyvtárosként is feltűnnek majd a kölcsönzőben. A könyvtár januárban indított kezdeményezésének célja, hogy testközelbe hozza a kortárs irodalmat, és lehetőséget teremtsen a szegedi olvasók számára, hogy a könyvtári könyvbemutatók előtt egy pillanat erejéig hétköznapi körülmények között is összefuthassanak kedvenc szerzőikkel.

Nagy Gerzson és Schillinger Gyöngyvér előtt korábban Kukorelly Endre és Krusovszky Dénes is vállalta, hogy könyvtárosként üdvözli a kölcsönzőket.

További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet
Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com