2024. november 14-én került megrendezésre a Testvériség délutánja elnevezésű program Szegeden, a Árpád-házi Szent Erzsébet Plébánia udvarán.

Német Ferenc önkormányzati képviselő a Szeged a Mindenem hírportálnak elmondta, a plébánia mint házigazda, a Katolikus Karitász és a Máltai Szeretetszolgálat pedig mint segítő szervezetek közösen fogtak össze, hogy egy ünnepi estet szervezzenek azoknak, akik rászorulók. A rendezvényre nagyon sokan eljöttek, őket meleg vacsorával, palacsintával és édességekkel várták a szervezők. A legfontosabb dolog ezeknek az embereknek az, hogy itt közösséget is kapnak, hisz sok a magányos ember. Hozzátette, tavaly már volt egy ilyen kezdeményezés, bíznak benne, hogy egyre több embernek tudnak segíteni. Eljöttek hajléktalanok, illetve magányos, nyugdíjas emberek is.
Ancsa-Molnár Hajnalka, a Szeged-Csanádi Karitász irodavezetője arra tért ki, hogy a tavalyi programon felbuzdulva gondolták azt, hogy ebből hagyományt teremtenek, hisz szükség van rá. Nemcsak az ételnek van jelentősége, hanem a gondoskodásnak is. Hisz ezeknek az embereknek szükségük van arra, hogy odafigyeljenek rájuk, emellett egy kis lelki táplálékot is kapjanak. Arra is kitért, hogy az egyházmegyei Karitászhoz más vármegyei is tartozik, így olyan 15 ezer embert tudnak segíteni. Sokféle a támogatási rendszerük, így többféle módon tudnak segíteni az embereknek.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
