Az első húsz műtétet már el is végezték az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szemészeti Klinika épületében kialakított, refraktív szemsebészeti lézerközpontban.

A Mediversal Vision szakmai vezetője, Dr. Ratkay Imola nevéhez fűződik a világ első femtoszekundumos szaruhártya sebészeti beavatkozása. A főorvos előadását követően nyitották meg ünnepélyesen a 21. századi eszközökkel felszerelt magán betegellátó egységet.
Az SZTE SZAKK Szemészeti Klinika tudományos hátterére és betegellátási tapasztalataira építve, a 21. századi technológia felhasználásával olyan klinikum jött létre, amely egyedülálló – vélekedett Prof. Dr. Tóth-Molnár Edit, a Szemészeti Klinika igazgatója a Mediversal Vision refraktív szemsebészeti lézerközpont megnyitóján október 27-én. – Öröm, hogy olyan kollégák jöttek vissza a klinikára, akik ezeknek a 21. századi technológiáknak a működtetését világszínvonalon művelik – fűzte hozzá a professzor. Köszönetet mondott az SZTE vezetésének, hogy létrejöhetett az egyetem száz százalékos tulajdonában lévő magán betegellátó egység.
Eddig 20 műtéten vannak túl, a beavatkozások nagy része 200-300 ezer forintba kerül. A páciensek túlnyomó része magyar állampolgár, de érkeznek a határon túlról, Szerbiából, Romániából is. Dr. Ratkay Imola szakmai vezetésével, a Szemészeti Klinika tudományos hátterével, szakembergárdájával és a Medicontur által biztosított, élvonalbeli gépekkel egy országos szinten is egyedülálló egységet sikerült kialakítani, ami reményeink szerint hosszú távon garantálja, hogy a Dél-alföldi Régióban élők hozzájuthatnak a legmagasabb színvonalú lézeres kezelésekhez – fűzte hozzá.
SZTE