A szerdai nap ajándékokkal kedveskedtek a kiskundorozsmai és szentmihályi bölcsődés és óvodás gyermekeknek, valamint az ott dolgozóknak.

Ruzsa Roland önkormányzati képviselő a Szeged a Mindenem hírportálnak elmondta, az elmúlt évekhez hasonlóan, az ünnepek után idén januárban is ajándékokkal kedveskedtek a kiskundorozsmai bölcsődéseknek és óvodásoknak. Ez már egy nagyon régi hagyomány, melyet idén is nagy örömmel fogadtak az intézményi vezetők. Ruzsa Rolandról köztudott, hogy nemcsak a gyermekeknek szokott, kedveskedni, hanem minden korosztályra odafigyel. A képviselő úgy véli, hogy azoknak az embereknek akik szociálisan rászorulnak, illetve önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerültek, feltétlen segíteni kell. Ezek az adományok mind-mind saját forrásból lettek biztosítva. Az ilyen cselekedetekkel, illetve jótékonysági rendezvényekkel szeretnék a figyelmet felhívni arra, hogy akinek lehetősége van, hogy a másikon segítsen, tegye meg.

A képviselő arra is kitért, hogy Kiskundorozsma mellett, Szentmihályra is ellátogattak, a helyi bölcsődébe és óvodába. A választókörzetek átrajzolásával köztudottá vált, hogy egy sikeres választás esetén, Szentmihály egy részét is képviselheti a közgyűlésben. Nógrádi Tibor is segítségére sietett, aki korábban ezen körzetek önkormányzati képviselője volt. Mihálffy Béla országgyűlési képviselővel összefogva, ide is sikerült ezeket az édességeket biztosítani, a gyermekek legnagyobb örömére. Végezetül hozzátette, ez arra is egy nagyszerű alkalom volt, hogy megismerhesse ezen intézmények vezetőit is.