A kínai BYD módosította korábbi terveit, és a szegedi gyárban nemcsak tisztán elektromos, hanem plug-in hibrid járművek gyártását is megkezdi – írta meg a Világgazdaság az Autonews cikkére hivatkozva. Eredetileg a vállalat kizárólag akkumulátoros elektromos autók gyártását tervezte Európában, de a fogyasztói szokások változása és a hibrid technológia iránti kereslet növekedése miatt új irányba fordultak.

Fotó: Balogh Zoltán
A döntés a Szegeden, mintegy 4,5 milliárd dollárból épülő gyárat is közvetlenül érinti. A BYD tervei szerint a gyár 2025 második felében kezdi meg a termelést, és kezdetben évi 200 ezer jármű gyártására lesz képes, amit később 350 ezer darabra kívánnak bővíteni. A létesítmény a város határában, egy 300 hektáros iparterületen jön létre.
A vállalat lépését az is indokolja, hogy miközben az USA és az EU magas vámokkal korlátozza a kínai autók exportját – Európában 17 százalékos importvámmal kell számolniuk –, a BYD a helyi gyártással próbálja megkerülni ezeket az akadályokat. Ennek jegyében Törökországban is terveznek gyárat, sőt egy harmadik európai üzem is előkészületben van.
A cikk emlékeztet: nem a BYD az egyetlen kínai nagyvállalat, amely Magyarországon fektet be. A CATL például Debrecenben épít 7,6 milliárd dolláros akkumulátorgyárat, megerősítve Kína jelenlétét az európai jármű- és akkumulátoriparban.
A BYD pénzügyi mutatói is erős növekedést jeleznek: 2025 első negyedévében 170,36 milliárd jüan (kb. 23,5 milliárd dollár) bevételt ért el, ami 36 százalékos éves növekedést jelent. A cég nettó nyeresége 9,15 milliárd jüan volt, ezzel túlszárnyalva az elemzői várakozásokat. Az export volumene több mint kétszeresére nőtt, 206 ezer jármű kivitelével.
További híreinkért látogass el a www.szegedamindenem.hu weboldalra, vagy kövess minket Facebook illetve Instagram oldalunkon.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Üzenetet küldhet Facebook oldalunk Messengerén, vagy e-mailben: szegedamindenemszerkesztoseg@gmail.com