Sarki fényt elég ritkán láthatunk Szegeden, viszont egy erős napkitörésnek köszönhetően azonban a megyeszékhelyen is megcsodálhattuk ezt a káprázatos égi jelenséget.

A sarki fényt azonban nem csak Szegeden, hanem az ország szinte valamennyi helyéről meg lehetett csodálni Szegeden kora este, negyed 7 körül volt leginkább intenziv, ahogyan lilás-vöröses fénnyel tűnt fel az égbolton. A nem mindennapi égi jelenség egy igen erős napkitörésnek volt köszönhető, amelynek plazma- és részecskefelhője vasárnap este érte el a föld magaslégkörét. A Skandináv államokhoz képest Magyarországon viszonylag ritka az Aurora Borealls. Magyarországon a vasárnapihoz hasonló, éles sarki fényt ritkán látni és elsősorban összel fordul elő.

A sarki fény egyébként akkor keletkezik, amikor a napszél annyira felkavarja a magnetoszférát, hogy töltött részecskék hatolnak be a napszélból és a magnetoszférából a felső légkörbe. A napszélnek ugyanakkor negatív hatásai is vannak, hiszen megzavarhatja a földi elektronikus berendezéseket és zavart okozhat a navigációs műszerek működésében