Chovanecz Kata önkormányzati képviselőre jellemző az, hogy nyitott szemmel jár. Azt is tudhatjuk, hogy szívesen vásárol a Mars téri piacon. Most mire próbált megoldást találni? Mutatjuk!

Általában ha valaki kimegy a piacra, sokszor elcsábítja egy-egy finomság illata. Ha már megkívántuk, meg is vesszük. Szeretnénk méltó módon elfogyasztani az általunk kiválasztott ételt, csak egy bökkenő van, nincs hova leülni. Nem marad más hátra, állva fogyasztjuk el az ételt mint a lovak.

Ez ügyből kifolyólag kereste meg az önkormányzati képviselő a Szegedi Városkép és Piac igazgatóját. A probléma elmondása után, az igazgató nyitott volt arra, hogy közösen keressenek valami megoldás. Megnézték a nagycsarnok galériáját, és annak egy részét ki lehetne alakítani egy reggeliző- és beszélgetős helynek a piacot szerető szegediek számára. Így a kulturált étkezés mellett, még egy kellemes időtöltésre is lenne alkalom. Reméljük, hogy hamarosan ez is megvalósul Szegeden.