A nyári tartós hőség megviseli a szervezetet és ez közlekedésbiztonsági szempontból is komoly rizikófaktort jelent. A járművezetők a hőségben általában kevésbé tudnak koncentrálni, a megszokottnál figyelmetlenebbek, sok esetben türelmetlenebbek, hajlamosabbak az agresszív és durva szabályszegésekre. Ilyenkor gyakori jelenség a lobbanékonyság, a kiszámíthatatlan, szeszélyes közlekedési magatartás – hívta fel a figyelmet Vad Róbert, a Csongrád-Csanád Vármegyei Balesetmegelőzési Bizottság kiemelt főelőadója, titkára.

Fotó: Shutterstock
Rámutatott, a nyári hőségben a gyalogosokra is jellemző a figyelmetlenség, kevésbé néznek körül, mielőtt lelépnek az úttestre, a reflexek tompulnak, a mozdulatok kapkodóvá válnak, ezáltal a hibalehetőségek száma is megnő.
Felhívjuk a figyelmet, hogy aki nehezen viseli a meleget, csak akkor üljön volán mögé, ha feltétlenül szükséges elindulni. Fontos, hogy gyakrabban álljanak meg pihenni, felfrissülni, ilyenkor végtagjaikat kicsit nyújtóztassák ki, mely bizonyítottan megkönnyíti a további járművezetést. Fogyasszanak kellő mennyiségű folyadékot és mindig legyen hűtött ásványvíz, vagy üdítőital a gépkocsiban! Legyenek türelmesek és tartsanak nagyobb követési távolságot
– hangsúlyozta.
Arra is kitért, hogy a parkoló járművet beszállás és elindulás előtt alaposan érdemes kiszellőztetni, illetve bekapcsolni a légkondicionálót. Amikor a jármű utastere kellően lehűlt, akkor üljünk csak be, s induljon útnak.
Végül a legfontosabb, hogy soha ne hagyjon gyermeket, házi kedvencet az autóban, mely tűző napon parkol, még részben lehúzott ablakok esetén sem! Ilyenkor a gépkocsi utastere könnyen felforrósodik, és a magas hőmérséklet következménye pedig a hőguta, mely halálos kimenetelű is lehet – zárta szavait.